Tarol a Mamma Mia!
Soha nem látott siker a Szegedi Szabadtéri Játékok első jegyértékesítési napja. A jövő nyárra meghirdetett 14 előadásból már most több mint egy teltháznyi jegyet vásároltak. A Mamma Mia! a legnépszerűbb előadás.
A Szegedi Szabadtéri Játékok történetének eddigi legsikeresebb jegyértékesítési nyitónapját produkálta. Közel 4500 Dóm téri széken már ülnek, ami az ország legnagyobb szabadtéri színpadán több mint egy teltházat jelent. Herczeg Tamás igazgató elmondta, a Szabadtéri hétfőn kezdte meg a jegyértékesítést 2014-es évadára, és rögtön az első napon egyedülálló eredményt értek el. Kirobbanó az érdeklődés a Madách Színházzal együttműködésben színre kerülő Mamma Mia! musical iránt – árulta el az igazgató. A vásárlók nyolcvan százaléka erre az előadásra biztosította helyét a nézőtéren.
Az ABBA-musical mellett a Zorba, a görög balett produkciót, A Csárdáskirálynő operettet, az Elfújta a szél musicalt és a Háry János daljátékot láthatja a közönség a csillagtetős deszkákon. Annak ellenére kimagasló az érdeklődés az előadások iránt, hogy a parádésként beharangozott szereposztásokat még nem hozta nyilvánosságra a fesztivál. Szóló jegyek mellett többféle kedvezményes bérletkonstrukciót is kínál a fesztivál, a limitált karácsonyi bérletben az összes előadásra váltható belépő. A felfokozott érdeklődés alapján elmondható, igyekeznie kell mindazoknak, akik látni szeretnék a produkciókat.
Megosztom2013. november 13.