Két Shakespeare-darab is lesz nyáron a Szabadtérin
Hegedűs D. Géza játssza az Athéni Timon címszerepét nyáron az újszegedi ligetben. A különleges előadás rendezője, melyet a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatói adják elő, ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében.
Idén nem csak a Dóm téri színpadon láthat a színházszerető közönség Shakespeare-előadást. A Szegedi Szabadtéri nagyszínpadi produkciója, a Kerényi Miklós Gábor rendezte Tévedések vígjátéka mellett az újszegedi ligetben is színre kerül az angol mester egyik népszerű darabja,
méghozzá az Athéni Timon.
Július 17-én, különleges körülmények közt nézhetik meg a próza rajongói a darabot, mely ebben a koncepcióban igen izgalmas produkciónak ígérkezik, hiszen egyrészt a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatóinak tolmácsolásában láthatják a nézők. Másrészt a közönség a színpadon foglal majd helyet, a játszók pedig a nézőtér padsorait veszik igénybe. A produkció az éppen aznap kezdődő Thealter Fesztivál programja lesz.
A címszerepet a színműs ötödévesek tanára, a Vígszínház népszerű művésze, Hegedűs D. Géza alakítja, aki tanítványának, a darabot rendezőként jegyző ifj. Vidnyánszky Attilának korábban, mikor a fiatal hallgató megrendezte a Shakespeare-mű egyik jelenetét, megsúgta: ez az egyik álomszerepe. Így került bele végül a teljes előadásba.
A diplomadarabban az idén végzős Marton-Hegedűs-Forgács osztály fiúcsapata mellett a Bagossy-Pelsőczi-Rába osztály négy tagja, valamint Mátyássy Szabolcs és Kovács Adrián zeneszerzők lépnek színre. A fiatal alkotók azt keresték, hogyan fér össze a körülöttünk burjánzó nyomor és háború a fogyasztói társadalom csillogásával.
Rejtő Jenő is az Újszegedi Színpad műsorán
Rejtő Jenő egyik klasszikusát, A szőke ciklont Szente Vajk állítja színpadra, augusztus augusztus 14-én és 15-én. A kacagtató komédia szerepeit Földes Eszter, Őze Áron, Szerednyey Béla, Józsa Imre és Csonka András alakítják majd: ők keresik a Buddha-szoborba rejtett gyémántot izgalmas kalandok és egyéb titkok közepette. Neil Simon legendás darabja A furcsa pár, melyről talán kevesen tudják, hogy keletkezése után 20 évvel női változat is született belőle, az író tollából. Ezt a verziót vitte színre Pelsőczy Réka, Závodszky Noémi és Varga Mária főszereplésével. Július 24-én és 25-én vendégjátékként érkezik a ligetbe ez a szórakoztató történet. Az újszegedi nézők körében is hatalmas sikert aratott tavaly a Páratlan páros, a kecskeméti Katona József Színház produkciója. Ennek folytatását hozzák most Újszegedre, augusztus 7-én és 8-án, szintén Cseke Péter rendezésében és főszereplésével. Partnere idén is Szerednyey Béla lesz.
2015. május 03.