Jegyvásárlás Nyereményjáték

Shakespeare-re és a Szabadtéri múltjára emlékeznek a REÖK-ben

Shakespeare-re és a Szabadtéri múltjára emlékeznek a REÖK-ben

Shakespeare halálának 400. évfordulóján, április 23-a szombaton emlékkonferenciát tart a REÖK, különböző egyetemekről meghívott szakértők részvételével. A program jubileumhoz is kapcsolódik: idén 85 éves a Szabadtéri, amely hosszú évek után tavaly nagy sikerrel mutatott be Shakespeare-művet a Dóm téri színpadon.

1616. április 23-án hunyt el William Shakespeare, legalábbis a reneszánsz korban használatos Julianus-naptár szerint. Bár az életrajza meglehetősen hiányos és vitatott, egyes irodalomtörténészek úgy tartják, épp ez a dátum volt a szerző 52. születésnapja is. Shakespeare személye az ilyen talányok miatt is érdekes vitatéma, nem is beszélve azokról a vizsgálandó kérdésekről, amelyek a műveiben rejlenek. A konferencia első, 10 órakor kezdődő szekciójában ezeké a kutatásoké a főszerep.

A délelőttöt az ELTE-BTK angol nyelvészeti tanszékén oktató Nádasdy Ádám író-műfordító kezdi, nyitóelőadásában A velencei kalmár karaktereinek erkölcsi jellemrajzait veszi sorra. Nádasdy eddig kilenc Shakespeare-művet fordított magyarra, köztük a fent említett Tévedések vígjátékát is, amely a Szabadtérin idén is színpadra kerül. Őt követik a Szegedi Tudományegyemről Sávai-Matuska Ágnes, Szőnyi György Endre és Kiss Attila, beszámolóikban a színház-metaforának, a nemiségnek és az anatómiának shakespeare-i vonatkozásai kerülnek terítékre. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemről érkezik Balási András rektorhelyettes és docens, előadásának középpontjában a királydrámák állnak. E műfajból választott témát a neves író, Spiró György is, aki a III. Richárdot közelíti meg saját szemszögéből. Macbeth történetével pedig az ELTE-BTK Angol-Amerikai Intézetének volt igazgatója, Kállay Géza zárja a szekciót, aki a művet 2014-ben fordította újra.

A második, a 85 éves Szegedi Szabadtéri Játékokat köszöntő szekció Sándor János Jászai-díjas rendező és színháztörténész Mitől szegedi, ha nem szegedi? című előadásával indul, majd a szabadtéri színjátszásról az ugyancsak színháztörténész Gajdó Tamás ad általános áttekintést. A sokféleség sokféle ünnepe című beszámolójával a MÜPA tanácsosa, Fábri Péter író-műfordító folytatja a sort. Végül hogy hogyan valósul meg az elmélet a gyakorlatban, az a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatójának, Herczeg Tamásnak a rendezvény működtetéséről szóló záróelőadásából derül ki.

A szombati konferenciához kapcsolódik egy fontos program: Nádasdy Ádám Dante Isteni színjátékának nemrégiben elkészült új fordítását mutatja be április 28-án, csütörtökön 17 órakor, szintén a REÖK-ben. A program ingyenes, a beszélgetést Prof. Dr. Pál József tanszékvezető egyetemi tanár vezeti. 

Kísérőkiállítás

A konferencia tematikáját hangsúlyozza a szintén ezen a napon startoló szabadtéri plakátkiállítás, melyet a Reök-palota előtt láthat a nagyközönség, egészen május 13-ig. A szemlélődők egyrészt reprezentatív felsorolást láthatnak a Szegedi Szabadtéri elmúlt 85 évében megvalósult produkciókról. A több oldalt megtöltő lista már csak betűre is tiszteletet parancsoló mennyiségű előadásfolyam. Ebben a formában, plasztikus megjelenítésével is hirdeti: emberöltőnyi ideje alatt számos élménnyel gazdagította többmilliós számú közönségét a patinás fesztivál. 

A Játékok múltját bemutató plakátok mellett Kiss Ferenc szegedi grafikus Shakespeare-darabok ihlette fiktív színházi plakátjait láthatják a járókelők. Ezeket a terveket most nézheti meg első alkalommal a nagyközönség, hiszen eddig “csupán” egy személyes projekt részei voltak. Alkotójuk gyermekeit kísérte a könyvtárba, és ott kapott kedvet az angol nyelven olvasott Shakespeare-művek illusztrálásához. Tette mindezt egyszerű, mindennapos tárgyakkal, meglepő, olykor meghökkentő kompozícióba rendezve. A plakátok a Switch on!/Kapcsolj be! összefoglaló cím alatt léteznek, mely felszólítás mutatja a tervező színházi hozzáállását is: előadásra ne pusztán kikapcsolódni, szórakozni, sokkal inkább elmélyülni, elgondolkodni járjunk.

Megosztom

2016. április 22.


Gyermekcastingot tartott a Szegedi Szabadtéri Játékok

Novák Péter rendező meghallgatta az István, a király leendő gyermekstatisztáit Szegeden. Szörényi Levente és Bródy János rockoperájában, a Zikkurat Produkció előadásában léphetnek színpadra a legmeggyőzőbb teljesítményt nyújtó jelentkezők augusztusban a Szegedi Szabadtéri Játékokon.

2024. március 13.

Részletek

Táncos meghallgatást hirdet a Szegedi Szabadtéri

Táncművészeket keres Rebecca című, önállóan bemutatandó produkciójába a Szegedi Szabadtéri Játékok. Március 25-ig adhatják be jelentkezésüket, akik Tihanyi Ákos koreográfus vezetésével részt kívánnak venni a Michael Kunze és Sylvester Lévay nagyszabású musicaljének színpadra állításában.

2024. március 11.

Részletek

Dedikált CD-n az Ezeregy éjszaka slágerei

Dedikált CD-n is elérhető Geszti Péter, Monori András és Tasnádi István world musicaljének zenei anyaga. Az albumot az érdeklődők a Szegedi Szabadtéri Játékok online jegyvásárló felületén és a szegedi Fesztivál Jegyirodában is beszerezhetik a készlet erejéig.

2024. március 06.

Részletek
További hírek

További előadásaink

A mi mesénk

a Tiszavirág Néptáncegyüttes gálaműsora

06. | 16.
Jegyvásárlás

Jerry Herman – Harvey Fierstein, Jean Poiret színdarabja alapján

Az Őrült Nők Ketrece

musical

06. | 28., 29.
Jegyvásárlás

Bess Wohl

Válaszfalak

vígjáték

07. | 12., 13.
Jegyvásárlás