Jegyvásárlás Online kérdőív

Már próbál a Dóm téri „Akárki” Zsótér Sándorral és Hegedűs D. Gézával

Már próbál a Dóm téri „Akárki” Zsótér Sándorral és Hegedűs D. Gézával

Elindult az Szegedi Szabadtéri Játékok egyik legkülönlegesebb darabjának próbafolyamata. Az Akárki című színjáték főszerepeiben két Kossuth-díjas művészt, Zsótér Sándort és Hegedűs D. Gézát láthatja a közönség július 24-én a Dóm téren.

Az emberi lét alapkérdéseire keresi a választ a Játékok készülő produkciója, az Akárki. A darab érdekessége, hogy a Szabadtéri előképének számító salzburgi dóm előtti játékok műsorában minden évben ezt a produkciót állítják színre, így a fesztivál mintegy 90 éves „adósságát” törleszti.

A címszereplő, Akárki egy élete végéhez érkező ember, akinek ideje számadást adnia eddigi életéről. Hogy a mennybe jusson, végső elkeseredésében bármit képes megtenni. A rendező, Bodolay Géza elmondta: a főszereplő „neve” is jól mutatja, hogy személye lényegtelen: Akárki mi magunk vagyunk, minden ember. A darabban a legkülönbözőbb emberi tulajdonságok, erények és bűnök nyernek megszemélyesítést- ám végül kiderül: egyikük sem megfelelő társa az embernek a túlvilágra.

A Szabadtéri korábban bejelentette: a humortól sem mentes előadásban a főszerepekben két Kossuth-díjas művészt láthatnak a nézők. A címszereplőt Zsótér Sándor, míg a Halál és a Bölcs szerepét Hegedűs D. Géza alakítja.

A Jótett és Angyal karakterét Gidró Katalin ölti magára, a többi megszemélyesített tulajdonságot pedig a Szabadtérihez több szálon kötődő ismert szegedi színészek játsszák. Isten és Testvérként Kosztolányi József, Szépségként Sebők Maya, Barátság és Erőként Sorbán Csaba, Rokon és Józanságként Balog József, valamint Vagyon és Öt érzékként Farkas László Róbert lép színpadra.

Az Akárkit július 24-én, pénteken láthatja a közönség a Dóm téren. Mivel a Szabadtéri vezetősége kiemelten fontosnak tartja, hogy a jelenlegi helyzetben mindenki számára hozzáférhető legyen a kultúra, a székesegyház elé megálmodott előadást ingyenesen tekintheti meg a közönség.

Megosztom

2020. június 23.


Rekordévadot zárt a Szegedi Szabadtéri Játékok

Több mint 89 ezren látogattak el idén a Szegedi Szabadtéri Játékokra. Hazánk legnagyobb nyári színházi fesztiválja minden eddigi eredményét túlszárnyalva több produkcióval, kimagasló nézőszámmal, számos teltházas estével, esőnapok nélkül zárta két hónapos évadát.

2024. augusztus 22.

Részletek

Jövőre is Rebecca – elővásárlási lehetőséggel

Elővásárlási lehetőséggel tér vissza az évad musicalszenzációja, a Rebecca! Sylvester Lévay és Michael Kunze musicaljét kirobbanó sikerrel mutatta be – szabad téren a világon elsőként – a Szegedi Szabadtéri Játékok.

2024. augusztus 06.

Részletek

Szereplőváltozás: Szélpál Szilveszter a Cseh Tamás-emlékesten

2024. augusztus 02.

Részletek
További hírek

További előadásaink

A mi mesénk

a Tiszavirág Néptáncegyüttes gálaműsora

06. | 16.
Jegyvásárlás

Jerry Herman – Harvey Fierstein, Jean Poiret színdarabja alapján

Az Őrült Nők Ketrece

musical

06. | 28., 29.
Jegyvásárlás

Bess Wohl

Válaszfalak

vígjáték

07. | 12., 13.
Jegyvásárlás