Meghirdette műsorát a jövőre 90. éves Szegedi Szabadtéri
Kiemelkedően sokszínű, és művészetileg teljes évadként értékeli az ideit a Szabadtéri Játékok vezetősége. A járványhelyzet ellenére sikerült mindkét helyszínen előadásokat tartani, opera, komédia, családi mesebalett, ajándék szimfonikus zenekari koncert, sőt egy színháztörténeti kuriózum is szerepelt a repertoáron. Az ország legnagyobb szabadtéri színháza jövőre ünnepli fennállásnak 90. évfordulóját, melynek apropóján több újdonsággal is készülnek.
A pandémia miatt sokáig úgy tűnt, idén Szabadtéri Játékok nélkül telik el a nyár Szegeden. Az utolsó pillanatban azonban zöld utat kapott a fesztivál, és a korlátozások lazításának köszönhetően végül egy rendkívül különleges, műfajilag sokszínű évadot zárhatott. Az idei év július 17-én operával indult az Újszegedi Szabadtéri Színpadon, majd egy vígjáték, egy családi mesebalett és egy Moliére-komédia nevettette meg a közönséget. Utóbbi nemcsak Szegeden aratott hatalmas sikert, de nyitó előadásként meghívást kapott az ország egyik legrégebbi és legnagyobb hagyományokkal bíró színházi seregszemléjére, a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljára. Emellett az Übü, a király című Szabadtéri-produkció szintén egy neves színházi fesztiválon, a Thealter30-on mutatkozott be. Ezen a helyszínen még nem ér véget az évad, hiszen együttműködésben a Dumaszínházzal, szeptember 28-án Kovács András Péter önálló estje várja a humor szerelmeseit.
Bár a korábban meghirdetett nagyszabású Dóm téri darabokat a pandémia miatt a jövő évre tette át a fesztivál, a közönség az ikonikus helyszínen sem maradt előadások nélkül. Ugyan nem a hagyományos grandiózus színpadra és nézőtérre, de igazi színháztörténeti ritkaságot álmodott ide a Szabadtéri vezetősége. Az AKÁRKI című színjáték az emberi lét alapkérdéseit feszegette, és hatalmas színházszakmai visszhangot kapott. A közönséget két szimfonikus zenekari koncerttel is várták, melyekkel az idén 250 éve született Beethoven előtt tisztelegtek. További négy estén át a Dóm téren visszaidézték a korábbi évek sikerdarabjait, így két Verdi-művet, egy Puccini-operát és egy Shakespeare-vígjátékot is láthattak az érdeklődők. A rendkívüli évadban valamennyi Dóm téri produkciót- a filantrópia jegyében, a népszínházi hagyományokat szolgálva - ingyenesen élvezhették a nézők.
A megváltozott körülmények ellenére is hihetetlen nagy volt az érdeklődés a Szegedi Szabadtéri Játékok évada iránt, csaknem 15 ezren voltak kíváncsiak a fesztivál összesen 16 estéjére. Az Európa-szerte kiemelkedő műfaji sokszínűség most is megvalósult: opera, komédia, moralitásjáték, szimfonikus zenekari koncert és tánc is szerepelt a műsorpalettán. Herczeg Tamás, igazgató és Harangozó Gyula művészeti igazgató szerint a számok is azt mutatják, hogy a hónapokig tartó bezártság után, igazi felüdülés volt a kultúrára éhes nézőknek újra színházba járni. „Az idén nyáron a szabadtéri színjátszás a reneszánszát élte, a nyári színházak mellett számos kőszínház is a szabad ég alatt rendezte meg eseményeit, és a tapasztalatok alapján kijelenthetjük, hogy jelen körülmények között a szabadtérik biztonságosak, a legbiztonságosabbak. – fogalmazott az igazgató.
A Szegedi Szabadtéri jövőre ünnepli alapításának 90. évfordulóját. A jubileumra megújult arculattal és újdonságokkal is készül a fesztivál.
Már nyilvános mindkét játszóhely jövő évi műsora
A 2021-es évad július 2-án a Jézus Krisztus Szupersztárral indul a Dóm téren, mely igazi ünnep a Szabadtéri életében. A Webber-rockopera magyarországi bemutatója ugyanis harmincöt évvel ezelőtt éppen a székesegyház előtt volt. Az előadást összesen 5 estén át láthatja a közönség. Július 23-án és 24-én a Sok hűhó semmiért című Shakespeare-vígjátékot tűzik műsorra, melyet a 2018-ban hatalmas sikert aratott Apáca Show követ július 30-án, 31-én és augusztus 1-jén. Az évadot egy legendás darab, a West Side Story zárja, augusztus 13-tól összesen hat estén át nyűgözi le a közönséget.
Az újszegedi színpad műsorát egy slágeropera, Verdi Traviata című műve nyitja, melyet július 16-án és 17-én láthat a közönség. Augusztus 6-án és 7-én újabb Moliére-komédia érkezik a különleges atmoszférájú játszóhelyre, ezúttal a Scapin furfangjai című vígjátékon kacaghatnak majd a nézők. A közönségsikerek nyomán repertoárdarabbá vált a Hófehérke és a hét törpe című családi mesebalett, így jövőre is visszatér augusztus 20-án és 21-én a bájos darab. A 2021-es évad eddig meghirdetett előadásaira jegyek már kaphatók.
Megosztom2020. szeptember 03.