Jegyvásárlás Nyereményjáték

Kristályban úszó, jégtánc-revüs báli jelenettel nyit az idei Szegedi Szabadtéri

Ezer négyzetméteres jégpályát álmodtak a mediterrán szegedi éjszakába a Szabadtéri Játékok idei nyitóelőadásának, Az álarcosbálnak alkotói. A Dóm téren látványos jégrevü, divat-show Náray Tamás instruálásával és kristályban úszó színpad várja a nézőket.



„Jeges" meglepetés fogadta a megjelent újságírókat ma a Bálna Budapest jégteraszán: László Boldizsár operaénekes korcsolyázva adott elő egy Verdi-áriát, miközben két profi jégtáncos siklott körülötte a jégen, majd Vágó Zsuzsi és Mészáros Árpád Zsolt, a Budapesti Operettszínház művészei énekeltek egy szívhez szóló dalt, szintén jégen, korcsolyával a lábukon.

Sajtótájékoztatón jelentették be ma, Budapesten a Szegedi Szabadtéri Játékok első két produkciójának, Az álarcosbál c. operának és az Abigél c. musicalnek szereplőit és alkotóit. A Jónás Kézműves Sörházban tartott eseményen részt vett Harangozó Gyula, a Szegedi Szabadtéri művészeti igazgatója, Béres Attila a Verdi-opera rendezője és Somogyi Szilárd, a Szabó Magda örökérvényű regényéből készült zenés darab rendezője. Az előadások koncepcióit és szereposztását ismertetve később az is kiderült, miért pont a fenti performansz indította a sajtóeseményt.

Harangozó Gyula kiemelte, a Dóm téri fesztivált mindig is monumentalitása miatt csodálták a nézők és az ott dolgozó alkotók. Két éve, művészeti igazgatása kezdete óta, az erre való törekvés mellett a tartalmi monumentalitás felé is fordult a Játékok. Ez egyrészt megmutatkozik abban, hogy a 2014-es évad populárisabb programja után idén Herczeg Tamás igazgatóval mertek magasabbra lőni: lásd például, klasszikus operával indítják az évadot. Másrészt erősíti a nagyszabású művészi kivitelezést a július 3-án és 4-én színre kerülő Verdi: Az álarcosbál c. előadás is, hiszen a Szabadtéri saját bemutatója látványos fesztivál-előadás lesz, az opera műfaján túlmutató show-elemekkel.

Tíz év után kerül újra Verdi-mű a szegedi Dóm tér színpadára. Érdekesség, hogy a darabot az eredeti szövegkönyvvel és szerepekkel, tehát a svéd változatban, éppen a Szegedi Szabadtéri Játékokon mutatták be Magyarországon először, méghozzá 1998-ban. Azóta nem láthatta a Dóm téri közönség ezt a mesterművet. A produkció megrendezésére Béres Attilát kérték fel, aki a tavalyi évben hatalmas sikert ért el a Gérard Depardieu vendégszereplésével megvalósult Háry Jánossal.

Az idei nyitóelőadás is robbantani szeretne: hatalmas jégpálya és fantasztikusan látványos jégtánc-revü fogadja majd a közönséget, a nyár kellős közepén, a mediterrán szegedi éjszakában. A gyönyörű, jégtáncos báli jelenet fényét emeli a világhírű magyar divattervező, Náray Tamás, aki nemcsak a táncosok ruháját tervezi majd, hanem az egyelőre titok övezte, világsztár bálkirálynő ruhakölteményét is, és a rendezővel együtt egy lenyűgöző divatshow-t kerítenek a színpadra. Tihanyi Ildi jelmez- és díszlettervezővel dolgozik majd együtt hazánk legismertebb design-ere az opera látványvilágán. A táncosokat Sólya Ádám, a Belgiumban élő és dolgozó koreográfus-táncművész instruálja majd. Ráadásul kristályban úszik majd az ezer négyzetméteres színpad, hiszen a menedzsment már tárgyal a világ vezető kristálymárkájával egy ígéretes együttműködés lehetőségeiről.

A szereplőket is leleplezték – szó szerint, hiszen a sajtótájékoztató elején még álarcban láthatták őket a megjelentek, csak aztán vették le magukról a maszkokat. Gustavo-t László Boldizsár énekli, Amelia szerepébe Rálik Szilvia bújik, Renato-t Szegedi Csabára bízták. Oscar híres áriáját Szemere Zitától hallhatjuk. Ulrica Wiedemann Bernadett lesz, és érdekesség, hogy fia, Pataki Bence fiatal operaénekes is szerepet kapott az előadásban, Ribbinget fogja alakítani. Horn szerepében Dani Dávidot, Cristiano-ként Szélpál Szilvesztert, a Főbíró szerepében Rozsos Istvánt láthatjuk és hallhatjuk. Az álarcosbál karmestere egyenesen az Egyesült Államokból érkezik: Barnaby Palmer dirigálja majd a Szegedi Szimfonikus Zenekart és a Szegedi Nemzeti Színház énekkarát. A tavalyi évad operasikere bizonyítja, hogy a Szegedi Szabadtérin ez a műfaj is teltházas közönségsiker tud lenni.

Szabadtéri-világpremier lesz az opera után, július 10-én és 11-én színre kerülő Abigél, a Budapesti Operettszínház vendégjátéka. A nagysikerű produkciót még sohasem láthatták a nézők szabadtéri adaptációban. Az egyik legnépszerűbb magyar író, Szabó Magda Somogyi Szilárdnak adta azt az egyedülálló lehetőséget, hogy igazi musical-csemegévé varázsolja generációkat elvarázsoló regényét. Szerzőtársai ebben Kocsák Tibor (zene) és Miklós Tibor (szövegkönyv) voltak. A darab új aspektusból közelít a szívet melengető, sírós-nevetős történethez. Az előadás a gimnazista lány, Gina egy drámai pillanatban történő visszaemlékezéséről, életének egy meghatározó korszakának újraéléséről szól.

A Szabadtéri és az Operettszínház menedzsmentje arra törekedett, hogy igazi fesztivál-szereposztással örvendeztesse meg a Dóm téri közönséget. Vitay Georginát Vágó Zsuszi, Horn Micit Udvaros Dorottya játssza. Torma Gedeon Hirtling István lesz. Kőnig tanár úr szerepébe a Szegedi Szabadtéri színpadán debütáló Csonka András, Kalmár tanár úréba Homonnay Zsolt bújik. Kuncz Ferit Mészáros Árpád Zsolt játssza, Zsuzsanna testvér szerepére Nádasi Veronikát választották, Vitay tábornok Pálfalvy Attila lesz. Kis Marit Simon Panna, Torma Piroskát Peller Anna, Bánki Annát Kékkovács Mara alakítja. Az előadás díszlettervezője Túri Erzsébet, jelmeztervezője Velich Rita, zenei vezetője és karnagya Silló István.

 

Jegyvásárlás

 

Megosztom

2015. február 23.


Gyermekcastingot tartott a Szegedi Szabadtéri Játékok

Novák Péter rendező meghallgatta az István, a király leendő gyermekstatisztáit Szegeden. Szörényi Levente és Bródy János rockoperájában, a Zikkurat Produkció előadásában léphetnek színpadra a legmeggyőzőbb teljesítményt nyújtó jelentkezők augusztusban a Szegedi Szabadtéri Játékokon.

2024. március 13.

Részletek

Táncos meghallgatást hirdet a Szegedi Szabadtéri

Táncművészeket keres Rebecca című, önállóan bemutatandó produkciójába a Szegedi Szabadtéri Játékok. Március 25-ig adhatják be jelentkezésüket, akik Tihanyi Ákos koreográfus vezetésével részt kívánnak venni a Michael Kunze és Sylvester Lévay nagyszabású musicaljének színpadra állításában.

2024. március 11.

Részletek

Dedikált CD-n az Ezeregy éjszaka slágerei

Dedikált CD-n is elérhető Geszti Péter, Monori András és Tasnádi István world musicaljének zenei anyaga. Az albumot az érdeklődők a Szegedi Szabadtéri Játékok online jegyvásárló felületén és a szegedi Fesztivál Jegyirodában is beszerezhetik a készlet erejéig.

2024. március 06.

Részletek
További hírek

További előadásaink

A mi mesénk

a Tiszavirág Néptáncegyüttes gálaműsora

06. | 16.
Jegyvásárlás

Jerry Herman – Harvey Fierstein, Jean Poiret színdarabja alapján

Az Őrült Nők Ketrece

musical

06. | 28., 29.
Jegyvásárlás

Bess Wohl

Válaszfalak

vígjáték

07. | 12., 13.
Jegyvásárlás