szesza-logo

Rebecca Szegedre költözött

2024. JÚLIUS 10.
Rebecca Szegedre költözött

A Szegedi Nemzeti Színházban folytatódik a Rebecca próbaidőszaka. Sylvester Lévay és Michael Kunze musicalje a színházi világ kiválóságaival, Béres Attila rendezésében debütál a Szegedi Szabadtéri Játékokon július 26-án.

Alig több, mint két hét múlva tartják a Rebecca című musical szabadtéri világpremierjét hazánk legnagyobb színpadán. Szerdán megérkezett a napfény városába a nagyszabású produkció alkotó- és szereplőgárdája, ám az ezer négyzetméteres Dóm téri játszóhely helyett egyelőre a Szegedi Nemzeti Színház színpadán és próbatermeiben folytatódik a munka Béres Attila rendező, Bolba Tamás zenei vezető, karmester és Tihanyi Ákos koreográfus vezetésével.


A szerda esti próba kezdetén Juhász Péter, a Színház kommunikációs vezetője fogadta az előadás közreműködőit: az elismert tervezőket, alkotókat, neves színművészeket, zenészeket, rengeteg táncművész és statiszta közreműködőt felsorakoztató csapatot. Gubik Petra, Janza Kata, Gallusz Nikolett, Dolhai Attila, Udvaros Dorottya, Szaszák Zsolt, Medveczky Balázs és Bálint Ádám játsszák a látványos musical főbb szerepeit, de színre lépnek majd a Szegedi Nemzeti Színház és más hazai színpadok kiválóságai: Gömöri Krisztián, Barnák László, Borovics Tamás, Kocsis Tamás, Károlyi Krisztián, Dobos Katalin és Borovics Anna is; Sylvester Lévay és Michael Kunze nagyívű dalait a Szegedi Szabadtéri Játékok élő zenekara szólaltatja meg.

Béres Attila rendező elmondta, nem szokványos musical a Rebecca, ellenben valódi színházi bravúrokra ad alkalmat. Úgy véli, igazán mély, emberi történet áll az előadás középpontjában, amely valójában a felelősség, a bűnökkel való szembenézés kérdéseiről szól; és amelynek titokzatosságára Sylvester Lévay zeneszerző kiválóan ráérzett a mű megírásakor. A rendező elárulta, reményei szerint a nagy amerikai színpadok effektusaival dolgozó, egyedülálló látványvilágot teremtenek meg a bravúrmusical számára a Dóm téren, hozzátéve: a Szegedi Szabadtéri Játékok játszóhelyén minden feltétel adott a nagyléptékű vállalkozáshoz. Béres Attila visszatérő alkotóként jól ismeri a szegedi nagyszínpad jellegzetességeit, kihívásait, és hisz abban, a Rebecca rendkívül erős, emberábrázoló szüzséje, helyesen értelmezve, méltóképpen kerülhet itt színre.


A próba alkalmával Udvaros Dorottya Edythe Van Hopper-alakításába, majd Gubik Petra, azaz „Én” és Dolhai Attila, azaz Maxim De Winter egymásra találásának pillanatába leshettek bele a megjelentek. Az egyelőre még a Nagyszínház termeiben, jelzések között próbált jelenetek hamarosan grandiózus bemutatójuk helyszínén, Madarász „Madár” János animációival, Velich Rita jelmezeiben, Horesnyi Balázs díszletében elevenednek meg a Dóm téren, ahol öt alkalommal, július 26., 27., 28., augusztus 2., 3. estéjén láthatja őket a Szegedi Szabadtéri Játékok közönsége.


Az előadás teljes szereposztását, alkotóinak névsorát az érdeklődők megtalálhatják a Fesztivál holnapján, ahol online jegyvásárlásra is lehetőségük nyílik, jelenleg még a produkció bármelyik alkalmára.

Banner
Kövessen minket!
Instagram
Facebook
Youtube
Banner
Banner
További hírek
news
Világhírű filmslágerek a Dóm téren: jön a Cinefonic

Július 24-én a Budafoki Dohnányi Zenekar a legnépszerűbb filmzenékből hoz el egy izgalmas válogatást a Szegedi Szabadtéri Játékok közönségének Cinefonic című estjén. A Fesztivál videós formában nyújt ízelítőt a Guido Mancusi karmester vezényelte, nagyszabású koncert műsorából.

Továbbarrow

news
Lehullt a lepel a Wicked Szabadtéri-előadásának szereposztásáról!

Szente Vajk már korábban bejelentette a nagy hírt, hogy a több mint 20 éve töretlen sikerrel futó Wicked musical magyarországi előadói jogait az Erkel Színház kapta meg. A Broadway történetének egyik legsikeresebb darabja idén nyáron az ország legnagyobb szabadtéri színpadán, a Szegedi Szabadtéri Játékokon mutatkozik be a hazai közönség előtt, Szente Vajk rendezésében. Az Erkel Extra Season Show-n az is kiderült, milyen szereposztásban.

Továbbarrow

news
Néptáncszenzáció – Mohács-ősbemutató és Wunderlich József jön a Dóm térre

Július 4-én nagyszabású néptáncprodukcióval veszi kezdetét a Szegedi Szabadtéri Játékok Dóm téri eseménysora. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes Hősök hajnala című összeállításában a Rekviem Mohácsért ősbemutatója és a Wunderlich József címszereplésével visszatérő Tánckrónika Dózsa György tetteiről szögezi a székekhez a Fesztivál közönségét.

Továbbarrow

Copyright © 2024

Kövessen minket!

FacebookInstagramYouTube

További információk

HÍrlevél Feliratkozás