szesza-logo

Plusz előadást kellett hirdetni a novemberi

2016. OKTÓBER 20.
Plusz előadást kellett hirdetni a novemberi

Négy nap alatt fogytak el a jegyek a novemberi Így szerettek ők - öREÖK szerelmek felolvasószínházi estre, így ráadás előadás is lesz József Attila szerelmi háromszögéről.

Októberben indult a REÖK felolvasószínházi sorozata, melynek középpontjában az irodalom és a szerelem áll. Nyáry Krisztián Így szerettek ők című, a legnagyobb magyar írók és költők szerelmi életét bemutató köteteinek édesbús, szenvedélyes, olykor tragikus történetei elevenednek meg a REÖK színpadán.

Első alkalommal maga a szerző, Nyáry Krisztián is vállalta a felkérést, így az est folyamán ő testesítette meg Szabó Lőrinc alakját. A költő életét több évtizeden át végigkísérő két nő szerepében Kerekes Viktória, az Örkény Színház művésze valamint a Terápia című HBO-sorozatból ismert Kurta Niké állt színpadra. A nézők rekordidő alatt kapkodták el a jegyeket, és mivel a bemutatón már gombostűt sem lehetett volna leejteni, a szervezők kénytelenek voltak megnyitni a főpróbát is a közönség előtt. A programsorozat első része óriási siker volt, Nyáry Krisztián pedig egy eddig sosem hallott Szabó Lőrinc-történettel hálálta meg a résztvevők lelkesedését.

A novemberi alkalommal a költőzseni, József Attila szerelmi vívódásait tárgyalja az előadás, melyben Kozmutza Flóra, és a pszichológusnő későbbi férje, Illyés Gyula megismerkedésének történetét hallhatjuk. A program annyira népszerű, hogy négy nap alatt lett teltházas ez az előadás is, így közkívánatra második alkalmat is hirdettek ugyanarra a napra.

A tragikus sorsú költő szerepét Kovács Krisztián, Illyés Gyula alakját a Vigszínház művésze, Hajduk Károly, a két férfi között vívódó nőt Dobó Kata formálja meg. Az előadások időpontja: november 22., kedd 19:00 és 20:30.

A projekt különlegessége, hogy a bemutatókat intenzív műhelymunka előzi meg, a Szegedi Tudományegyetem hallgatóinak közreműködésével és Réczei Tamás, rendező vezetésével. Végül ismert színművészek tolmácsolásában elevenednek meg az így létrejött szövegkönyvek, a Nyáry Krisztián által is megírt szerelmi háromszögek, naplórészletekkel, levelezésekkel és versekkel kiegészítve.

(fotók: Dusha Béla)

 

A69I8811

A69I8794

A69I8797

A69I8817

A69I8832

A69I8781

A69I8777

A69I8791

 

Banner
Banner
Banner
Kövessen minket!
Instagram
Facebook
Youtube
Banner
Banner
Banner
További hírek
news
Szórakoztató szárnyalás kicsiknek és nagyoknak – nyáron debütál a Wicked! Interjú Szente Vajk rendezővel

Jövő nyáron a zöld árnyalataiba öltözik a Szegedi Szabadtéri Játékok színpada a Wicked hazai bemutatójának otthont adva, Szente Vajk és az Erkel Színház nyerte el a jogot, hogy bemutassa Stephen Schwartz és Winnie Holzman musicalszenzációját. Az augusztus 14-én esedékes bemutató, amely, a tétet növelve egyúttal szabadtéri világpremier is lesz, páratlanul népszerű történetet hoz el az ország legnagyobb színpadára. Az Erkel Színház vezetőjét elsőként ennek felelősségéről, az alapanyagról faggattuk.

Továbbarrow

news
Koncertműsort hirdet a Szegedi Szabadtéri Játékok!

Megkezdődött a jegyértékesítés a Szegedi Szabadtéri Játékok 2026-os, újszegedi koncertprogramjára. Az exkluzív műsorszámok között ezúttal Geszti Péter, a Honeybeast, Horváth Charlie, Janza Kata és Gallusz Nikolett, Gubik Petra és a Molnár Dixieland Band estjei várják a látogatókat.

Továbbarrow

news
Sokszínű évaddal készül a jövőre 95 éves Szegedi Szabadtéri Játékok

Néptánc-ősbemutató, opera, filmzenei koncert, visszatérő közönségkedvenc és hazai premier is várja a 95. évébe lépő Szegedi Szabadtéri Játékok közönségét. A Fesztivál meghirdette Dóm téri programját, amely július 4-től egészen augusztus 22-ig tart 2026-ban.

Továbbarrow

Copyright © 2024

Kövessen minket!

FacebookInstagramYouTube

További információk

HÍrlevél Feliratkozás