szesza-logo

Már dübörög a Mamma Mia!

2013. DECEMBER 5.
Már dübörög a Mamma Mia!

Megkezdődtek a kreatív megbeszélések, a díszlettervek is készülnek, fordítják a világhírű popslágereket és hamarosan castingon választják ki a szereplőket a jövő évi Szabadtéri legvágyottabb színházi produkciójához.

Bár augusztusig kell várnunk a Mamma Mia! bemutatójára, a szuperprodukció előkészületei már megkezdődtek a Madách Színházban. A non-replika, vagyis az ősbemutatótól teljesen eltérő hazai premier ugyanis hatalmas vállalkozás. A nézők először a Szegedi Szabadtérin láthatják az előadást, Szirtes Tamás rendezésében.

Az alkotó csapat, Szirtes Tamás rendező vezetésével, Tihanyi Ákos koreográfus segítségével már javában dolgozik a mozgalmas történetet meghatározó táncjeleneteken. December közepétől pedig a castingokat is elkezdik az énekes szerepekre. „Közel kétszázan jelentkeztek eddig felhívásunkra, melynek segítségével négy fontos szereplőt, Donnát, Sophie-t és Sam-et valamint a musical többi szereplőit szeretnénk megtalálni – mondja Szirtes Tamás. – Ezen kívül van jó néhány olyan befutott művész, népszerű musicalénekes, aki meghívást kapott a castingra.”

Fordítják a dalszövegeket is. A hazai közönség most először magyar nyelven hallhatja a legendás popslágereket. „Bárány Ferenc több nagy sikerű előadásunk szövegét is átültette már magyar nyelvre, remek érzéke van a zenés darabokhoz. Munkáját Puller István segíti, aki a fiatalabb generáció tagjaként a mai kor nyelvét, a fiatalok szlengjét tudja belecsempészni a szövegekbe.”

A díszlettervek is készülnek. Arra a kérdésre, hogy azt a mediterrán, görög tengerparti hangulatot, ami a népszerű hollywood-i filmet meghatározta, hogyan lehet majd a Dóm térre varázsolni, a rendező úr nem árult el minden részletet. Annyit megtudtunk, hogy az elragadóan romantikus környezetet látványos led-rácsos világítással varázsolják majd a nézők elé, ami a mai színházi technikák egyik legkorszerűbb eleme. A többi legyen meglepetés, de aki mindenképpen az élmény részese szeretne lenni, annak igyekeznie kell, hiszen vészesen fogynak a jegyek a Dóm téri előadásokra.

Kövessen minket!
Instagram
Facebook
Youtube
További hírek
news
Megérkezett a Dóm térre A 3 testőr

A Dóm téren folytatódnak A 3 testőr próbái. Rob Bolland, Ferdi Bolland és André Breedland kalandmusicalét Szente Vajk állítja hazánk legnagyobb színpadára. A produkció csütörtök este érkezett meg a bemutató helyszínére, ahol Barnák László főigazgató is köszöntötte az illusztris stáb tagjait.

Továbbarrow

news
Rebecca visszatért a Szabadtéri Játékokra

Újra a Dóm téren próbál a Szegedi Szabadtéri Játékok tavaly bemutatott sikermusicale, a Rebecca csapata. A napfény városába, és a július 18., 19., 20.,25., 26. és 27-i előadások helyszínére történő visszatérés alkalmából a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója, Barnák László köszöntötte a Lévay-Kunze musical közreműködőit kedd délután.

Továbbarrow

news
Új szereplő a Rebeccában: Szőcs Artur ismét a Dóm téren!

Elismert művész csatlakozik a Szegedi Szabadtéri Játékok Rebecca című produkciójához. A Levay-Kunze musical 2025-ös előadásain, július 18-án, 19-én, 20-án, 25-én, 26-án és 27-én Szőcs Artur formálja meg Jack Favell alakját.

Továbbarrow

Copyright © 2024

Kövessen minket!

FacebookInstagramYouTube

További információk

HÍrlevél Feliratkozás