szesza-logo

A Játékok legfrissebb hírei - 2008.07.29

2008. JÚLIUS 30.
A Játékok legfrissebb hírei - 2008.07.29

Szegeden a "király"

Feke Pál ad koncertet az Újszegedi Szabadtéri Színpadon

A Szabadtéri Játékok idei záróprodukciójában, az István, a királyban címszerepet játszó Feke Pál egy fantasztikus hangulatú koncerttel várja a musical-dallamok kedvelőit augusztus 8-án, 20.30-kor.

A közszolgálati televízió szereplőválogató show-műsorában, a Társulatban országos népszerűséget szerzett Feke Pál fiatal kora ellenére kétszer lépett már a Dóm téri színpadra, először 2002-ben Csabaként az Attila, Isten kardja című produkcióban, majd 2003-ban a Jézus Krisztus Szupersztár címszereplőjeként - amit mellesleg a világon eddig a legfiatalabbként játszott el. A Feke Pál Band Új világ vár elnevezésű koncertturnéjának keretén belül nagy sikerű musical-dalokat hallhat a közönség az Újszegedi Szabadtéri Színpadon.

"Izgatottan várom a fellépést, hiszen a szegedi lesz a turné első állomása - mondja az énekes. - Az együttes, amellyel színpadra állok, 12 tagú, a magyar zenei élet kiemelkedő zenészeit foglalja magába. Két vendégem is lesz a koncerten, Simon Boglárka, aki az István, a királyban Gizellát és Fejes Szandra, aki a Táltosasszonyt alakítja, velük is éneklek." A több mint másfél órás koncerten felcsendülnek majd olyan világhírű dallamok, mint az I got life a Hair-ből, a Ringasd el magad a Képzelt riportból, részletek az Elisabeth-ből és természetesen az István, a királyból is. "Élőben éneklem a pályám során kiemelkedő jelentőségű dalokat és azokat a kedvenceimet, amelyeket még nem adtam elő színpadon. Nem a megszokott hangzásra kell azonban számítani, hiszen újrahangszerelve, hol rockosabban, hol unplugged játsszuk őket. Szeretném, ha a koncert során közvetlen kapcsolat alakulna ki köztem és a nézők között, amire az István, a király során nem lesz lehetőségem."

Feke már kisgyermek kora óta színész akart lenni, pályáját mindvégig tudatosan építette: zenei általános iskolába járt, a szakközépiskolában negyedikes korában megrendezte az Elisabeth című musicalt. Első profi szerepét 18 évesen kapta a Fiatalok Színházában, a Katonadologban. Innentől kezdve folyamatosan énekli a szebbnél szebb szerepeket itthon és külföldön is, többek között a Jekyll és Hyde-ban, a Jézus Krisztus Szupersztárban, a Volt egyszer egy csapatban, a Rocky Horror Show-ban, a Hair-ben, a Diótörőben. Élete nagy álma teljesült azzal, hogy megjelent első önálló lemeze és elindulhatott ehhez kapcsolódó koncertturnéja.


Feke Pál a koncert időpontja előtt ellátogatott Szegedre: felkereste koncertturnéja első állomásának helyszínét, vagyis az újszegedi színpadot, illetve a REÖK-ben is találkozhattak vele a rajongók, ahol A Kovács Gábor Gyűjtemény - Válogatás a magyar festészet remekeiből című kiállításon vezetett egy izgalmas, a képekhez kapcsolódó Kincsvadászat játékot.

 

Banner
Banner
Kövessen minket!
Instagram
Facebook
Youtube
Banner
Banner
További hírek
news
Elővásárlási lehetőséggel tér vissza A 3 testőr!

Elővásárlási lehetőséggel hozza vissza idei musicalbemutatóját a Szegedi Szabadtéri Játékok. A 3 testőr kalandmusical, Szente Vajk rendezésében jövőre is látható lesz a Dóm téren.

Továbbarrow

news
Lezárult a Szegedi Szabadtéri Játékok 2025-ös évada

80 ezer látogató, 33 emlékezetes – köztük számos teltházas – este, változatos és színvonalas produkciók sokasága jellemzi a Szegedi Szabadtéri Játékok 2025-ös évadát, amely június 27-től augusztus 20-ig szórakoztatta a szegedieket és a napfény városába látogatókat az idén.

Továbbarrow

news
A 3 testőr dedikál a REÖK Cukrászdában

A Szegedi Szabadtéri Játékok A 3 testőr című produkciójának jeles közreműködőivel találkozhatnak az érdeklődők szombaton 16:30-tól. Szente Vajk rendező és az előadás több sztárja dedikálókártyákkal várja rajongóit a REÖK Kézműves Cukrászda teraszán.

Továbbarrow

Copyright © 2024

Kövessen minket!

FacebookInstagramYouTube

További információk

HÍrlevél Feliratkozás