Delon, Reno vagy Depardieu énekelhet a nyáron Szegeden
2014. FEBRUÁR 23.
Alain Delon, Jean Reno és Gérard Depardieu – e három színészlegenda egyike léphet Napóleonként színpadra a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Az, hogy ki fog Kodály Háry Jánosában franciául énekelni, csak a nyáron derül ki.
A szegedi Dóm téren augusztus elején bemutatásra kerülő daljáték, Kodály Zoltán Háry Jánosa Napóleon-szerepére hármuk közül választanak.
"Valóban felvettük a kapcsolatot az említett színészek menedzsmentjével, és az egyikükkel előrehaladott tárgyalásokat folytatunk. Azt, hogy konkrétan kiről van szó, még nem árulhatom el, de reméljük, záros határidőn belül aláírjuk a megállapodást. Egyelőre két előadásra tervezünk" – nyilatkozta Herczeg Tamás, a Szegedi Szabadtéri Színház igazgatója. "Parádés szereposztással készülünk, a magyar művészek közül is számos igazán nagy névre számíthatnak a nézőink" - tette hozzá.
Az igazgató azt is elárulta, hogy a francia színész - bárki is legyen az- csupán a premier előtt fog csatlakozni a stábhoz és franciául szólal majd meg a színpadon, és egy, a történetbe beépített tolmács fordítja magyarra a szavait. A
"Az előadás költségeiről azért nem tudok számokat mondani, mert igaz, hogy a francia világsztár gázsija csillagászati összeg, de amint nyilvánosságra hozzuk a nevét, bizonyosan jelentkeznek még szponzorok" - felelte a Bors kérdésére Herczeg Tamás.
A Szegedi Szabadtéri Játékok felújítja újszegedi játszóhelyének nézőterét. A Fesztivál ünnepi évadának kezdetére korszerűsített ülőhelyekkel várja az Újszegedi Szabadtéri Színpad közönségét. A Szabadtéri és a Rádió 88 rendezvényén néhányan már ki is próbálhatták a június végén debütáló ülőalkalmatosságokat.
A Szegedi Szabadtéri Játékok megtartotta a Wicked statisztaválogatóját. Az Erkel Színház produkciójában készülő hazai bemutatóba csaknem 160-an szerettek volna statisztaként bekerülni. Túri Lajos Péter koreográfus közülük mintegy 80 főt hallgatott meg személyesen, a REÖK-ben megrendezett castingon.
Július 4-én nagyszabású néptáncprodukcióval veszi kezdetét a Szegedi Szabadtéri Játékok Dóm téri eseménysora. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes Hősök hajnala című összeállításában a Rekviem Mohácsért ősbemutatója és a Wunderlich József címszereplésével visszatérő Tánckrónika Dózsa György tetteiről szögezi a székekhez a Fesztivál közönségét.