Alig egy hónap és a Zorba, a görög táncprodukció megnyitja az idei Szegedi Szabadtéri Játékokat. Harangozó Gyula rendezése világszínvonalú produkciót ígér. A művészeti igazgatóval a pályájáról is beszélgettünk.
Hogy haladnak a Zorba, a görög próbái? Mit lehet tudni a készülő előadásról? A Szeged Táncegyüttessel pár hete elkezdtem a próbákat, a Győri Balett pedig egy hét múlva áll neki próbálni. A két együttes, illetve az igazi fesztiválprodukciónak nevezhető előadásban részt vevő további szereplők – a Szegedi Szimfonikus Zenekar, a hatalmas statisztéria, az énekkar, Szolnoki Apollónia operaénekes – először június 29-én találkoznak Szegeden. Ők próbálhatják ki először a Szabadtéri megújult, különleges helyszínét. Mindenki izgatottan várja ezt a pillanatot, és úgy tűnik, a jegyvásárlók is, hisz hatalmas az érdeklődés a nyitóprodukció iránt. Megháláljuk ezt a szeretetet, hiszen az említett közreműködőkön kívül lenyűgöző, 3D-s látvány fogadja majd a nézőket. A zene, a látvány, a tánc, a történet együtt igazán maradandó élményt nyújt majd nekik.
Balettművészként kezdte a pályát, most kulturális menedzser. Visszavonulása után sem szakadt el a színpadtól. Mik voltak ennek legfontosabb állomásai? Voltam nemzetközi balettmenedzser, alapítója és művészeti vezetője a
Duna Balett nemzetközi együttműködésnek, művészeti igazgatója a Világsztárok az Operában című nemzetközi balettgáláknak a
Magyar Nemzeti Balettet igazgatója, a bécsi Staatsoper és a Volksoper balettegyütteseinek és a Staatsoper balettiskolájának az igazgatója. 2013-tól pedig a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti igazgatója vagyok.
Mindig is balettművész szeretett volna lenni? Igen. Az Operaházban nőttem fel. Édesapám a hazai táncművészet egyik legjelesebb művésze, a Magyar Nemzeti Balett mai formájának a megalapítója volt. Úgy felvételiztem a balettintézetbe, hogy nem is tudott róla. Amikor felvettek, nem örült neki, de elfogadta a döntésemet. Kétségei ellenére elintézte, hogy 1974 augusztusában előtáncolhassak a Moszkvai Nagyszínház balettakadémiáján. Felvettek és 1976-ban kitűnőre diplomáztam. Sajnos apám ezt nem érhette meg.
Visszatekintve pályafutására, mindent elért, amit akart? Voltam a
Magyar Állami Operaház magántáncosa, majd a Bécsi Staatsoper első szólótáncosa, a müncheni Bajor Állami Operaház állandó vendégszólistája. Aranyérmet nyertem az 1977-es Tokiói Nemzetközi Balettversenyen, ahol 42 nemzet művészei versenyeztek. Meghívtak a new york-i Metropolitan-be, a milanói Scalaba, Tokióba, Londonba, Párizsba. Sokkal többet értem el, mint a gyerekkori álmomat, hogy egyszer a Magyar Állami Operaház szólótáncosa legyek.
