szesza-logo

Harangozó Gyula Zorbája hatalmas siker volt Olaszországban

2015. JANUÁR 31.
Harangozó Gyula Zorbája hatalmas siker volt Olaszországban

Állva tapsolt az olaszországi közönség a Szegedi Szabadtéri tavalyi nyitóelőadásának. Harangozó Gyula rendezését, melyet a Győri Balett társulata mutatott be, visszavárják Itáliába.


Közép-olaszországi turnén szerepelt, majd Szardíniát is meghódította januárban a tavalyi Szegedi Szabadtéri-évad nagy sikerű nyitóelőadása, a Zorba, a görög című táncprodukció. A Dóm téri fesztivál művészeti igazgatójának, Harangozó Gyulának rendezése óriási siker volt az olasz közönség körében, a helyi kritikák is egyértelmű elismeréssel nyilatkoztak a Győri Balett társulatával létrehozott produkcióról.

„Lehetetlen nem együtt dobolni a ritmussal, amely egyre jobban pörög, nem felugrani a székről és nem kiabálni ismételésért ennek a tökéletes, vidám és mindent elragadó előadásnak a végén" – írja a Sassari News ítésze. Kiss János, a Győri Balett igazgatója megerősítette: valóban állva tapsoltak a nézők, és az olasz turné szervezői is rendkívül elégedettek voltak, sőt folytatni is szándékoznak a megkezdett együttműködést, akár további Zorba-előadások műsorra tűzésével is.

Banner
Banner
Banner
Kövessen minket!
Instagram
Facebook
Youtube
Banner
Banner
Banner
További hírek
news
160 jelentkezőből választják ki a Wicked statisztáit

A Szegedi Szabadtéri Játékok megtartotta a Wicked statisztaválogatóját. Az Erkel Színház produkciójában készülő hazai bemutatóba csaknem 160-an szerettek volna statisztaként bekerülni. Túri Lajos Péter koreográfus közülük mintegy 80 főt hallgatott meg személyesen, a REÖK-ben megrendezett castingon.

Továbbarrow

news
Néptáncszenzáció – Mohács-ősbemutató és Wunderlich József jön a Dóm térre

Július 4-én nagyszabású néptáncprodukcióval veszi kezdetét a Szegedi Szabadtéri Játékok Dóm téri eseménysora. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes Hősök hajnala című összeállításában a Rekviem Mohácsért ősbemutatója és a Wunderlich József címszereplésével visszatérő Tánckrónika Dózsa György tetteiről szögezi a székekhez a Fesztivál közönségét.

Továbbarrow

news
Főhős egyenesen Disneylandből: Stéphanie Schlesserrel és Tóth Angelikával jön a Wicked!

Franciaországból érkező, nemzetközi sztárral a főszerepben debütál augusztusban a Wicked, amelyet hazánkban először a Szegedi Szabadtéri Játékokon láthat a közönség. Az Erkel Színház musicalprodukciójának főhősnői Párizsban találkoztak az előadásra készülve: Elphabaként Stéphanie Schlesser, Glinda szerepében pedig Tóth Angelika szólaltatja majd meg Stephen Schwartz szárnyaló dalait.

Továbbarrow

Copyright © 2024

Kövessen minket!

FacebookInstagramYouTube

További információk

HÍrlevél Feliratkozás