szesza-logo

Csonka András először a Szabadtérin

2015. MÁJUS 15.
Csonka András először a Szabadtérin

Idén először szerepel a Szegedi Szabadtérin Csonka András, pedig több szál is fűzi a városhoz. Az Abigél musicalben Kőnig tanár urat alakítja a népszerű színművész, majd az újszegedi ligetben is láthatjuk, ahol egy Rejtő-ősbemutatóban lép színre.



Az Abigélben július 10-én és 11-én, a Dóm téren, A szőke ciklonban pedig augusztus 14-én és 15-én az Újszegedi Szabadtérin láthatjuk Csonka Andrást idén nyáron. A színművész gyerekkora óta gyakori vendég Szegeden, hiszen nővére a városban lakik családjával. A Szabadtéri előadásain is számtalanszor megfordult már, ő maga azonban még sosem szerepelt a Dóm téri színpadon. „Mindig ámulattal csodáltam a helyszín fantasztikus atmoszféráját, és nagyon jó előadás-élményeim voltak itt. A Szabadtérin fellépni izgalmas és megtisztelő feladat."

Az Abigélben, a nagysikerű kőszínházi változatban egyébként már évek óta ő alakítja Kőnig tanár urat, a kissé szórakozott, jószívű tanárt, akit diákjai nem vesznek komolyan, egészen addig, amíg ki nem derül, milyen kulcsfontosságú a történetben. „Nagyon érdekes a karakter, mert az, hogy milyen jelentős, csak szépen lassan derül ki. Én magam is mozaikokból építem fel, ami a Dóm téren biztos, hogy még sokkal nehezebb feladat, nagy kihívás lesz." Kiemeli azt a gyönyörű, meghatóan szép jelenetet, amikor lehull a lepel arról, ki is valójában Kőnig tanár úr.

Ahogy fogalmaz: szíve egyik csücske az Abigél, mind a regény, mind a filmsorozat és a színpadi mű is. „Ez egy gyönyörű történet, amely tele van lírával és feszültséggel. A musical, Kocsák Tibor zenéjével és Miklós Tibor dalszövegeivel pedig csak tovább emelte Szabó Magda örökzöld regényének fényét." Abban is biztos, hogy a zenés feldolgozás a fiatalabb nézőkhöz is eljuttatja az irodalmi alapanyagot, akik egyébként már nem feltétlen olvasnák az Abigélt.

Csonka Andrást a musical után is láthatják a nézők, méghozzá az újszegedi játszóhelyen. A szőke ciklon c. Rejtő-regényt Szente Vajk rendező viszi színpadra. Az ősbemutatóról még szinte semmit sem lehet tudni, de az már biztos, hogy kacagtató, felhőtlen szórakozást nyújtó előadás lesz a Szabadtéri, a Játékszín és a gödöllői Művészetek Háza koprodukciója. A darabba különleges módon beépítik Rejtő kihagyhatatlan, ragyogó narrációit is. András partnerei Földes Eszter, Őze Áron, Szerednyey Béla és Józsa Imre lesznek.

Kövessen minket!
Instagram
Facebook
Youtube
További hírek
news
A legenda valódi arca: Wunderlich József a Petőfi címszerepében

Wunderlich József formálja meg a címszerepet a Vígszínház és a Szegedi Szabadtéri Játékok Petőfi musicalében. Dés László, Geszti Péter, Bíró Bence és Horváth Panna új zenés darabja július 9-én debütál a Dóm téren, és a legenda mögött álló embert helyezi a középpontba.

Továbbarrow

news
Két új bemutatóval várja nézőit 2027-ben a Szegedi Szabadtéri Játékok

Már kaphatók a jegyek a Szegedi Szabadtéri Játékok 2027-es Dóm téri előadásaira. Magyarország legnagyobb színpadán visszatérő közönségkedvenc, nagyszabású operettgála, példátlan koprodukció és új önálló bemutató várja a következő évad közönségét.

Továbbarrow

news
Teltházak, innováció és múltidézés: lezárult a Szegedi Szabadtéri Játékok 2026-os évada

Véget ért a Szegedi Szabadtéri Játékok idei évada. A 95 éves fennállását ünneplő Fesztivál tradíció és innováció elveit képviselő, változatos műsorkínálatát több mint 70,500 néző tekintette meg a nyár folyamán.

Továbbarrow

Copyright © 2024

Kövessen minket!

FacebookInstagramYouTube

További információk

HÍrlevél Feliratkozás