szesza-logo

Jégcsap-csillár lóg a Dóm téri színpad felett

2015. JÚNIUS 27.
Jégcsap-csillár lóg a Dóm téri színpad felett

Az ország legnagyobb színházi csillárját építették be a Szegedi Szabadtéri operaelőadásának díszletébe a minap. A jégcsapokból álló díszletelem a jégrevüs báli jelenetben különleges hangulatú megvilágítást kap. Már a hatalmas plasztik jégpálya is a színpadra került: havas csillogással uralja a látványt.



Öt méter széles, öt méter magas és 320 kg az a látványos jégcsap-csillár, melyet az álarcosbál operaprodukció báli jelenetében használnak. A monumentális díszletelemet az előadás alatt felülről, speciális fénnyel fogják megvilágítani, hogy a rászerelt, 19 db jégcsap „kigyúljon".

Béres Attila rendező első gondolata Verdi-művével kapcsolatban az volt, hogy III. Gusztáv, a darab főszereplője mennyire csúszós talajra téved cselekedetei során. Tihanyi Ildi díszlettervezővel éppen ezért olyan díszletet álmodtak meg, ami kifejezi mindezt. A Svédországban játszódó történetet éppen ezért egy hideg, jeges csodavilágban tették.

Nem csak a csillár az egyetlen szimbolikus és monumentális díszletelem ebben az elképzelésben. A SummericeTM – A négy évszakos koripálya brand a világ vezető műanyag jégpályáját építette be a Dóm téri színpadra. A produkció jégvilágához tökéletesen illik a havas csillogású felület: olyan, mintha hóval szórták volna be a színpadot.

A több mint hatszáz négyzetméteres, közel kétszázhatvan panelből álló pálya összesen több mint nyolc tonnát nyom. Az előadás báli jelenetében szemkápráztató jégrevüt láthatnak rajta a nézők az Art on Blades csapatával, ennek a résznek lesz sztárvendége a világhírű műkorcsolyázó, Katarina Witt. A jégpálya Az álarcosbál első jelenetétől kezdve a színpadon lesz majd, úgyhogy az alkotóknak speciális megoldást kellett találnia arra, hogyan csinálnak járható felületből egyszercsak korival bevehető pályát.

Az előadást július 3-án és 4-én nézheti meg a közönség, többek közt olyan nagyszerű operaénekesek közreműködésével, mint László Boldizsár, Rálik Szilvia, Wiedemann Bernadett, Fokanov Anatolij vagy épp Szemere Zita. A művészek már lelkesen próbálják a darabot, és kivétel nélkül mindegyikük odáig van a pazar, különleges látványvilágért.

Banner
Banner
Banner
Kövessen minket!
Instagram
Facebook
Youtube
Banner
Banner
Banner
További hírek
news
Megújul az Újszegedi Szabadtéri Színpad nézőtere

A Szegedi Szabadtéri Játékok felújítja újszegedi játszóhelyének nézőterét. A Fesztivál ünnepi évadának kezdetére korszerűsített ülőhelyekkel várja az Újszegedi Szabadtéri Színpad közönségét. A Szabadtéri és a Rádió 88 rendezvényén néhányan már ki is próbálhatták a június végén debütáló ülőalkalmatosságokat.

Továbbarrow

news
160 jelentkezőből választják ki a Wicked statisztáit

A Szegedi Szabadtéri Játékok megtartotta a Wicked statisztaválogatóját. Az Erkel Színház produkciójában készülő hazai bemutatóba csaknem 160-an szerettek volna statisztaként bekerülni. Túri Lajos Péter koreográfus közülük mintegy 80 főt hallgatott meg személyesen, a REÖK-ben megrendezett castingon.

Továbbarrow

news
Néptáncszenzáció – Mohács-ősbemutató és Wunderlich József jön a Dóm térre

Július 4-én nagyszabású néptáncprodukcióval veszi kezdetét a Szegedi Szabadtéri Játékok Dóm téri eseménysora. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes Hősök hajnala című összeállításában a Rekviem Mohácsért ősbemutatója és a Wunderlich József címszereplésével visszatérő Tánckrónika Dózsa György tetteiről szögezi a székekhez a Fesztivál közönségét.

Továbbarrow

Copyright © 2024

Kövessen minket!

FacebookInstagramYouTube

További információk

HÍrlevél Feliratkozás