szesza-logo

Közönségtalálkozó a Tévedések vígjátéka szereplőivel

2015. JÚLIUS 22.
Közönségtalálkozó a Tévedések vígjátéka szereplőivel

Július 24-én, pénteken 16 órakor, a REÖK-ben tartja idei második önálló bemutatója, a Tévedések vígjátéka közönségtalálkozóját a Szegedi Szabadtéri Játékok. A jövő pénteken színre kerülő, fergeteges humorú produkcióra már alig lehet jegyet kapni, ez az idei évad egyik legjobban várt darabja.

A rendező, Kerényi Miklós Gábor KERO mellett Horgas Péter díszlettervező és olyan kiváló színművészek mesélnek kulisszatitkokat és érdekességeket a közönségnek, mint Csuja Imre, Szinetár Dóra, Adorjáni Bálint, Telekes Péter, Klem Viktor, Molnár Áron, Pálmai Anna, Szilágyi Annamária és Jakab Tamás. KERO igazi „örömszínházat” ígér a nézőknek. Az előadás egy közel-keleti városka életét jeleníti meg. A színpad közepén forog majd egy hatalmas, útvesztő jellegű, gömbszerű spirál, mely tulajdonképpen egy nyüzsgő bazár lesz, amelyben helyet kap lakóház, török fürdő, örömtanya, sőt még kolostor is. Lesz, aki motoron érkezik, színpadra lép egy teve is, és a tükrök, csapóajtók csapdái között szinte artistaként kergetik sorsukat és egymást a színészek. A valószerűtlen eseményekben dúskáló darab a szereplők őrült reakcióit mutatja be, a személyiség megkettőződésének illetve elvesztésének félelmetes és humoros pillanatait. Az összes szerepre sikerült izgalmas, népszerű művészeket felkérni, úgyhogy egy közönségtalálkozó nem is elég a Tévedések vígjátékához: jövő héten újabb alkotókat és szereplőket hallhatunk a próbákon őket ért tapasztalatokról.

Banner
Banner
Banner
Kövessen minket!
Instagram
Facebook
Youtube
Banner
Banner
Banner
További hírek
news
Néptáncszenzáció – Mohács-ősbemutató és Wunderlich József jön a Dóm térre

Július 4-én nagyszabású néptáncprodukcióval veszi kezdetét a Szegedi Szabadtéri Játékok Dóm téri eseménysora. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes Hősök hajnala című összeállításában a Rekviem Mohácsért ősbemutatója és a Wunderlich József címszereplésével visszatérő Tánckrónika Dózsa György tetteiről szögezi a székekhez a Fesztivál közönségét.

Továbbarrow

news
Főhős egyenesen Disneylandből: Stéphanie Schlesserrel és Tóth Angelikával jön a Wicked!

Franciaországból érkező, nemzetközi sztárral a főszerepben debütál augusztusban a Wicked, amelyet hazánkban először a Szegedi Szabadtéri Játékokon láthat a közönség. Az Erkel Színház musicalprodukciójának főhősnői Párizsban találkoztak az előadásra készülve: Elphabaként Stéphanie Schlesser, Glinda szerepében pedig Tóth Angelika szólaltatja majd meg Stephen Schwartz szárnyaló dalait.

Továbbarrow

news
Operaklasszikus a mának - videóban hangolódik Szegedre a debreceni Carmen

Július 31-én és augusztus 1-én a Szegedi Szabadtéri Játékok közönsége egyedülálló látvánnyal, modern mexikói köntösben, valódi sztárokkal láthatja Bizet operaslágerét, a Carment. Juronics Tamás rendező, Erkel László Kentaur díszlet- és jelmeztervező valamint a címszerepet alakító Mester Viktória énekművész hangulatos videóban adnak ízelítőt a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen izgalmas előadásából.

Továbbarrow

Copyright © 2024

Kövessen minket!

FacebookInstagramYouTube

További információk

HÍrlevél Feliratkozás