szesza-logo

Csempésszünk fényt idén is közösen a szegedi éjszakába

2015. OKTÓBER 22.
Csempésszünk fényt idén is közösen a szegedi éjszakába

A REÖK második Lámpás Sétáján ismét saját készítésű lámpácskákkal tehetünk egy kört a belvárosban. A hangulatot sütőtökös finomságok, gesztenye, puncs és forralt bor valamint kellemes swing-melódiákkal Gájer Bálint és zenekara fokozza.



Tavaly ősszel óriási sikere volt a REÖK Lámpás Séta programjának, mely során kicsik és nagyok együtt készítették el lámpásaikat, majd azokkal közösen tettek egy kört a belvárosban, hogy a palota elé visszaérkezve együtt gyújtsák meg annak karácsonyi fényeit. Idén, október 31-én újra megrendezik az ingyenes programot és ez alkalommal is őszi csemegékkel, hangulatos koncerttel várják az érdeklődőket.

Délután 13 órától egészen 17 óráig a felvonuláson résztvevők saját maguk készíthetik el színes, díszes, ötletes lámpásaikat. A csináld magad megoldások a téli ünnepi készülődéshez is jó tippeket adhatnak, de egy biztos: a REÖK-ben elkészített, kreatív, világító lámpácskákkal egy rövid időre közösen csempészhetünk fényt a szegedi estébe. Amíg a kicsik ügyködnek a felnőttek 15 órától ingyenes tárlatvezetésen vehetnek részt a 33. Magyar Sajtófotó Kiállítás képei közt.

A különleges lámpás felvonulás fél hatkor indul a REÖK elől a Dugonics és a Dóm tér felé, majd a menet a Kárász utcán keresztül visszatér a palota elé, ahol már sült gesztenyével, sütőtökös rétessel, forralt borral, punccsal várják őket. Miután mindenki megérkezett, egy közös lámpás-emelés után felgyúlnak az épület hangulatos karácsonyi fényei is.

Az impozáns látványt zenei aláfestés teszi teljessé: kellemes swing-melódiákkal a The Voice-ból ismert énekes, Gájer Bálint és zenekara érkezik a programra. A koncerten a saját zenék mellett elhangoznak olyan világslágerek feldolgozásai, mint Michael Bublé vagy Frank Sinatra dalai vagy éppen a James Bond-filmzene, a Skyfall is.
Kövessen minket!
Instagram
Facebook
Youtube
További hírek
news
Fehér Tibor angol hercegként tér vissza a Dóm térre

Újabb népszerű színművész csatlakozik a Szegedi Szabadtéri Játékok idei bemutatójának illusztris szereplőgárdájához. Fehér Tibor Jászai Mari-díjas művész Buckingham herceg szerepében lép színre A 3 testőr kalandmusicalben.

Továbbarrow

news
Milady De Winter színre lép: Varga-Járó Sára debütál a Dóm téren

Miladyjére talált a Szegedi Szabadtéri Játékok: Varga-Járó Sára alakítja A 3 testőr intrikusnőjének szerepét. A fiatal színművészt száz pályázó közül választotta ki a fesztivál új bemutatójának alkotócsapata.

Továbbarrow

news
Kovács Gyopár Constance-ként lép színre A 3 testőrben

Készülő produkciójának újabb szereplőjét jelentette be a Szegedi Szabadtéri Játékok. Constance szerepében Kovács Gyopárral gazdagodik a Bolland-fivérek és André Breedland musicalének szereplőgárdája hazánk legnagyobb színpadán, a Dóm téren.

Továbbarrow

Copyright © 2024

Kövessen minket!

FacebookInstagramYouTube

További információk

HÍrlevél Feliratkozás