szesza-logo

A 3 testőr cselszövője: Feke Pál a Szegedi Szabadtérin

2024. DECEMBER 20.
A 3 testőr cselszövője: Feke Pál a Szegedi Szabadtérin

Feke Pál fog Richelieu bíboros szerepében intrikálni a Szegedi Szabadtéri Játékok A 3 testőr című produkciójában. Rob Bolland, Ferdi Bolland és André Breedland musicalének új, szegedi színrevitele a népszerű és elismert művész közreműködésével, Szente Vajk rendezésében augusztus 8-án debütál.

A musicalrajongók egyik kedvence, Feke Pál kezdi a Szegedi Szabadtéri Játékok új musicalbemutatójában főszerepeit játszó művészek sorát. A Junior Prima- és Artisjus-díjas színész, aki több, mint 70 musical főbb szerepeiben bizonyította már sokszínűségét, és a hazánkban megkapható szakmai elismerések jelentős részét magáénak tudhatja, A 3 testőr cselekményét mozgató cselszövés bábmestere, Richelieu bíboros alakját ölti magára a készülő, nagyszabású musicalben.

„Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy újra Szegeden játszhatok, a Dóm téren, ahol a pályafutásom nagy pillanatait élhettem meg, legyen az az István, a király többféle színrevitele, az Apáca show, az Attila, Isten kardja még húsz évvel ezelőtt, vagy a Jézus Krisztus Szupersztár, amit szintén több rendezésben is játszottam. Azt hiszem, minden magyar előadónak, színházi embernek a szegedi Dóm tér színpadára lépni nagy dolog, amire nagyon készül, várja. Én is nagyon boldog vagyok, hogy jövőre újra, A 3 testőr Richelieu bíborosaként is így tehetek” – mesélt korábbi szegedi élményeiről a művész, hozzátéve, mind a helyszín, mind a rendező iránti tisztelete miatt is különösen kedves számára a lehetőség. Több jelentős produkción, közte világszintű újdonságnak számító egyszereplős musical comedy-jén is A 3 testőr rendezőjével dolgozott együtt, akinek hívására szinte bármilyen szerepet szívesen eljátszana. „Külön öröm, hogy Szente Vajk rendezésében állhatok színpadra, akivel a pályám nagy sikereit éltem át. A mai magyar zenés színház egyik legjobb alkotójának tartom rendezőként és íróként is, ezért nagyon örülök, hogy újra egy ilyen nagyformátumú musicalbemutatón dolgozhatunk együtt” – tette hozzá.

A karakteres hangú színész gyakorta lép fel történelmi ihletésű előadásokban. Nem idegen számára a kihívás, hogy ezúttal is olyan alakot kell megformálnia, akinek a képét nemcsak a valós események, de a Dumas-regény ismertsége, erőteljes popkulturális hatása is befolyásolja: „Olyan történetről van szó, amit szinte mindenki ismer. A 3 testőr nagyon izgalmas regény, melyből sokféle adaptáció született; és hallva, ismerve a musicalváltozatot, elképesztően izgalmas zene, katartikus pillanatok jellemzik. Biztos vagyok benne, hogy egészen látványos és monumentális produkciót állítunk színpadra. Amire garancia az alkotócsapat.”

Noha a Dóm tér nézői eddig archetipikusan pozitív hősök: István, Jézus vagy éppen a jóravaló Eddie Souther nyomozó alakjában láthatták Feke Pált, egyéb színpadokon sok, sötétebb árnyalatokkal is bíró szerepet eljátszott már. Elárulta, vonzódik az effajta lehetőségekhez, és nagy örömöt jelent számára a bíboros bonyolultabb lelki világú és zeneileg is kihívást jelentő szerepe: „Ezt a fajta karaktert nagyon szeretem, és nagyon várom Richelieu-t is, mert erős dalai vannak, izgalmas, összetett szerep. Azt kell mondjam, amit a közismert filmfeldolgozásokban eddig Richelieu-ből láttak és ismernek a nézők, mindaz a musicalben még színesebben jelenik meg, dögösebb, markánsabb, olyan rockos dalok is íródtak hozzá, amelyek nemcsak nagyon nehezek, de erőteljesek, merészek.” A tapasztalt musicalszínész lelkesen várja, hogy fellépőtársaival együtt megoszthassa a darab különleges hangzásvilágát a Szabadtéri Játékok nézőivel: „A 3 testőr musicalváltozatát Hollandiában mutatták be, miközben nagyon szenvedélyes és drámai zene, tele van igazi, nagy musicalslágerekkel, melyeket most a Dóm tér közönsége is meg fog ismerni!”

Feke Pál az ármányos bíboros szerepében nyújtott alakításával, a Dóm tér léptékéhez illően grandiózus kivitelben augusztus 8-án, 9-én, 10-én, 15-én és 16-án kerül színpadra A 3 testőr című kalandmusical a Szegedi Szabadtéri Játékokon.

Kövessen minket!
Instagram
Facebook
Youtube
További hírek
news
A 3 testőr cselszövője: Feke Pál a Szegedi Szabadtérin

Feke Pál fog Richelieu bíboros szerepében intrikálni a Szegedi Szabadtéri Játékok A 3 testőr című produkciójában. Rob Bolland, Ferdi Bolland és André Breedland musicalének új, szegedi színrevitele a népszerű és elismert művész közreműködésével, Szente Vajk rendezésében augusztus 8-án debütál.

Továbbarrow

news
Új színházi előadások az Újszegedi Szabadtéri Színpadon!

Hat színházi előadás gazdagítja a Szegedi Szabadtéri Játékok jövő évadának műsorát. A kiváló vendégprodukciók sorában nagyszabású néptáncgála, két angolszász komédia, klasszikus operett, vígjáték zenével és francia bohózat is helyet kap az Újszegedi Szabadtéri Színpadon.

Továbbarrow

news
A 17. század szuperhőseit hozza el a Dóm térre: Szente Vajk rendezi A 3 testőrt

Jászai Mari-díjas, érdemes művész rendezi a Szegedi Szabadtéri Játékok új bemutatóját. Szente Vajk friss megközelítésben, a Dóm tér kiváló adottságainak teljeskörű kihasználásával állítja színpadra A 3 testőr című musicalt 2025-ben.

Továbbarrow

Copyright © 2024

Kövessen minket!

FacebookInstagramYouTube

További információk

HÍrlevél Feliratkozás