szesza-logo

Kosztolányi Dezső kis színészpartnereit keressük

2017. MÁJUS 28.
Kosztolányi Dezső kis színészpartnereit keressük

Gyermekstatiszták jelentkezését várjuk a Hajnali részegségbe.

Hajnali részegség címmel Kosztolányi Dezső szerelmeit viszi színre nyáron a REÖK Szabadtéri Színpadon Réczei Tamás rendező. A produkció a hatalmas népszerűségnek örvendő öREÖK Szerelmek - Így szerettek ők című felolvasószínházi sorozat vonatkozó részének bővített, szcenírozott változata. Ebbe az előadásba keresünk 8-10 éves fiúkat. A vállalkozó kedvűek esélyt kapnak arra, hogy önálló, kevés szöveges szereppel olyan színművészek oldalán lépjenek a világot jelentő deszkákra, mint Kőszegi Ákos, Koltai Róbert, Gubík Ági és Fodor Annamária. A válogatást június 8-án, szerdán 15 órakor tartjuk a Reök-palotában (6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 56.). Külön produkcióval készülni nem kell. A szegedi próbák július 31-től augusztus 2-ig tartanak. Az előadások dátuma: augusztus 3., 4., 5., az esetleges esőnapoké: augusztus 7., 8. Kérjük, a válogatáson az jelenjen meg, akinek nem okoz gondot, hogy ezen napok mindegyikén megjelenjen! Illetve kérjük, akinek gyermeke jelentkezni szeretne a válogatásra, az előzetesen jelezze ezt a szándékot a produkcio@szegediszabadteri.hu címen, Kristó Helga produkciós menedzsernél.   

 
Banner
Kövessen minket!
Instagram
Facebook
Youtube
Banner
További hírek
news
Két új bemutatóval várja nézőit 2027-ben a Szegedi Szabadtéri Játékok

Már kaphatók a jegyek a Szegedi Szabadtéri Játékok 2027-es Dóm téri előadásaira. Magyarország legnagyobb színpadán visszatérő közönségkedvenc, nagyszabású operettgála, példátlan koprodukció és új önálló bemutató várja a következő évad közönségét.

Továbbarrow

news
Teltházak, innováció és múltidézés: lezárult a Szegedi Szabadtéri Játékok 2026-os évada

Véget ért a Szegedi Szabadtéri Játékok idei évada. A 95 éves fennállását ünneplő Fesztivál tradíció és innováció elveit képviselő, változatos műsorkínálatát több mint 70,500 néző tekintette meg a nyár folyamán.

Továbbarrow

news
Sajtótájékoztató a Dóm téren: megérkezett a Wicked

Megkezdődtek a Wicked című új musicalbemutató Dóm téri próbái a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Barnák László főigazgató csütörtök este üdvözölte Szegeden az alkotókat, közreműködőket, majd Szente Vajk rendezővel sajtótájékoztató keretében számolt be a produkció elkészületeiről.

Továbbarrow

Copyright © 2024

Kövessen minket!

FacebookInstagramYouTube

További információk

HÍrlevél Feliratkozás