szesza-logo

Megkezdődtek a Chicago próbái!

2022. JÚNIUS 29.
Megkezdődtek a Chicago próbái!

Olvasópróbát tartottak Budapesten a Szegedi Szabadtéri Játékok Chicago-bemutatójának alkotói és szereplői. A Dóm tér évadzáró nagyprodukciója másfél hónap múlva, augusztus 12-én debütál, mintegy húsz színművész, valamint kiváló tánckar, zenekar és statisztéria közreműködésével.

Trópusi hangulatban telt a Chicago olvasópróbája június 27-én Budapesten. A Kopaszi gát egyik kellemes étterme, a Le Bistro szolgált a nagyszabású találkozó helyszínéül. Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója köszöntötte a társulat tagjait. Béres Attila rendező elárulta, kopár, mégis a maga módján szórakoztató közegnek látja a Chicago világát, amelyet látványos formában, egy sajátos és fergeteges humorú előadásban kíván a közönség elé tárni, mégpedig napjaink szófordulataihoz igazított, frissített szövegkönyv alapján.

A főigazgató és a rendező mellett helyet foglaltak a produkció látványvilágáért és hangzásáért felelő vezető alkotók is: Kálmán Eszter díszlet- és Papp Janó jelmeztervező, Barta Dóra koreográfus, Rákai András korrepetitor, zenei főtanácsadó és Silló István, az előadás karmestere.

A készülő musical főszerepeiben Ónodi Esztert és Czakó Juliannát, Nagy Ervint, Mészáros Mátét, Janza Katát és Lakatos Márkot láthatják a Szabadtéri nézői. A további szerepekben is kiváló színművészek lépnek a Dóm téri nagyszínpadra, köztük olyanok, akik számára Szeged igazán otthonos helyszín. Mary Sunshine újságíróként a Szegedi Operatagozat magánénekese, Kónya Krisztina nyújt majd izgalmas alakítást, és a Szegedi Nemzeti Színház prózai művészei közül is számos ismerős arccal találkozhatnak a Tisza-parti város színházának látogatói. A bombasztikus dzsessz-musicalben színpadra lép többek között Jakab Tamás, Krausz Gergő, Kárász Zénó, Rétfalvi Tamás és Szívós László, az igazságügy képviseletében, a világhírű Cella-tangó gyilkos hölgyeinek sorában pedig ott találjuk Csorba Katát és Sziládi Hajnát is. Az előadás teljes szereposztása a Szegedi Szabadtéri Játékok weboldalán olvasható.

A mintegy húsz fős szereplőgárdához az ország különböző pontjairól érkezett, legkiválóbb zene- és táncművészek és számos statiszta is csatlakozik majd a színpadon. A próbafolyamat a hangulatos hétfői olvasópróbával vette kezdetét a Duna-parton, a résztvevők egyelőre fővárosi, majd pedig szegedi helyszíneken készülnek a grandiózus előadás bemutatására. John Kander, Fred Ebb és Bob Fosse vérpezsdítő musicaljét augusztus 12-én láthatják az érdeklődők, a Szegedi Szabadtéri Játékok történetében először.

Banner
Banner
Banner
Kövessen minket!
Instagram
Facebook
Youtube
Banner
Banner
Banner
További hírek
news
Néptáncszenzáció – Mohács-ősbemutató és Wunderlich József jön a Dóm térre

Július 4-én nagyszabású néptáncprodukcióval veszi kezdetét a Szegedi Szabadtéri Játékok Dóm téri eseménysora. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes Hősök hajnala című összeállításában a Rekviem Mohácsért ősbemutatója és a Wunderlich József címszereplésével visszatérő Tánckrónika Dózsa György tetteiről szögezi a székekhez a Fesztivál közönségét.

Továbbarrow

news
Főhős egyenesen Disneylandből: Stéphanie Schlesserrel és Tóth Angelikával jön a Wicked!

Franciaországból érkező, nemzetközi sztárral a főszerepben debütál augusztusban a Wicked, amelyet hazánkban először a Szegedi Szabadtéri Játékokon láthat a közönség. Az Erkel Színház musicalprodukciójának főhősnői Párizsban találkoztak az előadásra készülve: Elphabaként Stéphanie Schlesser, Glinda szerepében pedig Tóth Angelika szólaltatja majd meg Stephen Schwartz szárnyaló dalait.

Továbbarrow

news
Operaklasszikus a mának - videóban hangolódik Szegedre a debreceni Carmen

Július 31-én és augusztus 1-én a Szegedi Szabadtéri Játékok közönsége egyedülálló látvánnyal, modern mexikói köntösben, valódi sztárokkal láthatja Bizet operaslágerét, a Carment. Juronics Tamás rendező, Erkel László Kentaur díszlet- és jelmeztervező valamint a címszerepet alakító Mester Viktória énekművész hangulatos videóban adnak ízelítőt a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen izgalmas előadásából.

Továbbarrow

Copyright © 2024

Kövessen minket!

FacebookInstagramYouTube

További információk

HÍrlevél Feliratkozás