szesza-logo

Remek előadások az Újszegedi Szabadtéri Színpadon!

2023. ÁPRILIS 18.
Remek előadások az Újszegedi Szabadtéri Színpadon!

Meghirdette újszegedi játszóhelyének színházi műsorát a Szegedi Szabadtéri Játékok. Az Újszegedi Szabadtéri Színpadra érkező vendégelőadások között zenés és prózai vígjátékok, néptánc és világhírű opera is várja a közönséget.

Kiváló produkciók sorával várja látogatóit a Szegedi Szabadtéri Játékok második játszóhelye. A novemberben meghirdetett hét, exkluzív koncert mellett – amelyek közül már két estére minden jegy elkelt – összesen öt színvonalas színházi előadást hívott meg a Fesztivál az Újszegedi Szabadtéri Színpadra. Az Erzsébet Ligetben található helyszínen ezúttal is a zenéé és a jókedvé lesz a főszerep; a színházi palettán mind a frissebb hangvételű produkciók, mind a hagyományosabb műfajok kedvelői megtalálhatják a kedvükre való előadást.

Fergeteges hangulattal kezdődik az újszegedi színházi program, ugyanis július 7-én és 8-án a Játékszín sziporkázó vendégjátéka, a Menopauza kínál feledhetetlen élményeket a musicalrajongóknak. Bereczki Zoltán rendezése valódi musicaldívák – Hernádi Judit, Falusi Mariann, Tóth Enikő és Szőlőskei Tímea - közreműködésével, fülbemászó slágerekkel nyújt bepillantást a női lélek rejtelmeibe – nem csak hölgyeknek!
Békebeli szerelmi bonyodalmaknak is otthont ad júliusban az újszegedi színpad, műsorra kerül ugyanis a Szegedi Nemzeti Színház idei évadának egyik legnépszerűbb bemutatója, az Egy csók és más semmi is. A keresett válóperes ügyvéd családjának és ügyfeleinek romantikus kalandjai Juronics Tamás rendezésében szemet gyönyörködtető korabeli látványvilággal, és Eisemann Mihály feledhetetlen slágereivel elevenednek meg július 15-én.
Az operaműfajt egy klasszikus remekmű, A varázsfuvola képviseli az idei műsorpalettán. A világ egyik legkedveltebb zeneműve, Mozart legbájosabb színpadi alkotása a leendő operarajongókat is megszólítja, mégpedig a debreceni Csokonai Színház vendégjátékában, Gemza Péter ötletes, izgalmas rendezésében. A nagyszabású produkció augusztus 4. este várja az érdeklődőket.
A sokszínű magyar népi kultúra látványos táncszínházi előadás formájában ölt testet az Újszegedi Szabadtéri Színpadon augusztus 12-én. A Nemzeti Táncszínház és a Duna Művészegyüttes Héttorony című produkciója Makovecz Imre Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építész szellemi örökségének állít emléket. A darabot, melyben Kiss Ferenc zeneművei az Etnofon zenekar előadásában csendülnek fel, Juhász Zsolt Harangozó Gyula-díjas koreográfus állította színpadra.
A nyári előadás-sorozatot a komédia mesterének, Neil Simonnak egy népszerű darabja zárja majd: augusztus 18-án és 19-én a Veres1Színház és Nagy Sándor színész-rendező felső tízezerbeli krimibohózata, a Pletykafészek gondoskodik a felhőtlen szórakozásról.

A Dóm tér nagyszabású produkciói és a változatos koncertkínálat rendezvényei mellett immár az újszegedi színpad előadásaira is kaphatók a belépőjegyek. Jegyvásárlás lehetséges országszerte az ismert jegyirodákban, a Szegedi Szabadtéri Játékok honlapján, és a szegedi REÖK-ben található Fesztivál Jegyirodában.

Az újszegedi színpad színházi előadásainak híre mellett a Fesztivál programváltozásra is felhívja az érdeklődők figyelmét: a minden évben élénk érdeklődésre számot tartó Ajándékkoncertet korábbi időpontban, július elsején tartják meg. Így a Szegedi Szimfonikus Zenekar hagyományos Dóm téri estjével indul a Szegedi Szabadtéri Játékok nagyszínpadának 2023-as évada.

Banner
Banner
Banner
Kövessen minket!
Instagram
Facebook
Youtube
Banner
Banner
Banner
További hírek
news
160 jelentkezőből választják ki a Wicked statisztáit

A Szegedi Szabadtéri Játékok megtartotta a Wicked statisztaválogatóját. Az Erkel Színház produkciójában készülő hazai bemutatóba csaknem 160-an szerettek volna statisztaként bekerülni. Túri Lajos Péter koreográfus közülük mintegy 80 főt hallgatott meg személyesen, a REÖK-ben megrendezett castingon.

Továbbarrow

news
Néptáncszenzáció – Mohács-ősbemutató és Wunderlich József jön a Dóm térre

Július 4-én nagyszabású néptáncprodukcióval veszi kezdetét a Szegedi Szabadtéri Játékok Dóm téri eseménysora. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes Hősök hajnala című összeállításában a Rekviem Mohácsért ősbemutatója és a Wunderlich József címszereplésével visszatérő Tánckrónika Dózsa György tetteiről szögezi a székekhez a Fesztivál közönségét.

Továbbarrow

news
Főhős egyenesen Disneylandből: Stéphanie Schlesserrel és Tóth Angelikával jön a Wicked!

Franciaországból érkező, nemzetközi sztárral a főszerepben debütál augusztusban a Wicked, amelyet hazánkban először a Szegedi Szabadtéri Játékokon láthat a közönség. Az Erkel Színház musicalprodukciójának főhősnői Párizsban találkoztak az előadásra készülve: Elphabaként Stéphanie Schlesser, Glinda szerepében pedig Tóth Angelika szólaltatja majd meg Stephen Schwartz szárnyaló dalait.

Továbbarrow

Copyright © 2024

Kövessen minket!

FacebookInstagramYouTube

További információk

HÍrlevél Feliratkozás