szesza-logo

Új szereplő a Rebeccában: Szőcs Artur ismét a Dóm téren!

2025. JÚLIUS 4.
Új szereplő a Rebeccában: Szőcs Artur ismét a Dóm téren!

Elismert művész csatlakozik a Szegedi Szabadtéri Játékok Rebecca című produkciójához. A Levay-Kunze musical 2025-ös előadásain, július 18-án, 19-én, 20-án, 25-én, 26-án és 27-én Szőcs Artur formálja meg Jack Favell alakját.

Intrikusi szerepkörben tér vissza Szőcs Artur a Szegedi Szabadtéri Játékokra. A neves művész prózai és zenés szerepekben és rendezőként is tevékeny közreműködője a hazai színházi életnek, a Miskolci Nemzeti Színház Művészeti tanácsának tagja. A 94 éves csillagtetős teátrum közönsége eddig öt produkcióban találkozhatott alakításaival: a 2005-2006-os évadokban Újszegeden a János Vitéz címszerepét játszotta, majd 2007-ben debütált a Dóm téren, ahol két évadon át a Marica grófnő Liebenberg István szerepében láthatták a nézők. 2011-ben Valahol Európában Hosszújaként, 2014-ben a Háry János két szerepében, legutóbb, 2017-ben pedig Vízkereszt, vagy amit akartok című Shakespeare-vígjátékban Curio úr szerepében lépett hazánk legnagyobb színpadára.


A sokoldalú művész ezúttal a Szabadtéri Játékok egyik legjobban várt előadásához csatlakozik, a Béres Attila-rendezte Rebeccához csatlakozik, ahol Gubik Petra, Dolhai Attila, Janza Kata, Gallusz Nikolett, Udvaros Dorottya, Füredi Nikolett, Bálint Ádám, Szaszák Zsolt, valamint a szegedi és országos színpadok több kiválósága mellett lép színre. Medveczky Balázstól veszi át Jack Favell szerepét, új színekkel gazdagítva az úri társasághoz tartozó, ám stiklijeinek köszönhetően annak peremén lavírozó ficsúr szerepét. Favell a történetet holtában is meghatározó Rebecca kedvenc kuzinja, akit a rokoni szálakhoz mérten túlságosan is gyengéd érzelmek fűztek a Manderley-ház néhai űrnőjéhez. Kellemetlenkedésével, Rebecca rejtélyének firtatásával a főhősöket és más antagonistákat is ellenségévé tesz, szánalmas, fenyegető, de ugyanakkor humoros figura is lehet a közönség szemében.


Zenei anyag tekintetében is méltó feladat a színművész számára, a kiváló szerzőpáros ugyanis egy szinte revühangulatú, pikírt szólót írt a karakternek. A színész pályafutása során, akárcsak a Szegedi Szabadtérin, az ország több jeles színpadán is sikerrel jelent meg változatos operett- és musicalszerepekben, intrikus, bonviván, drámai hős és táncos komikus szerepekben egyaránt meggyőző, hangban is kidolgozott alakításokat nyújtva, így Favell szerepe is biztos kezekbe kerül nála.


Szőcs Artur már teljes erőbedobással próbál a Rebecca csapatával, a produkció vezető alkotói és nagyszerű színpadi partnerei útmutatását követve. A nézők hamarosan megismerkedhetnek az ő értelmezésében színre lépő karakterrel, és újra átélhetik, összesen hat alkalommal, a Daphne du Maurier regényén alapuló, nagyszabású musical izgalmait.

Banner
Banner
Banner
Kövessen minket!
Instagram
Facebook
Youtube
Banner
Banner
Banner
További hírek
news
Néptáncszenzáció – Mohács-ősbemutató és Wunderlich József jön a Dóm térre

Július 4-én nagyszabású néptáncprodukcióval veszi kezdetét a Szegedi Szabadtéri Játékok Dóm téri eseménysora. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes Hősök hajnala című összeállításában a Rekviem Mohácsért ősbemutatója és a Wunderlich József címszereplésével visszatérő Tánckrónika Dózsa György tetteiről szögezi a székekhez a Fesztivál közönségét.

Továbbarrow

news
Főhős egyenesen Disneylandből: Stéphanie Schlesserrel és Tóth Angelikával jön a Wicked!

Franciaországból érkező, nemzetközi sztárral a főszerepben debütál augusztusban a Wicked, amelyet hazánkban először a Szegedi Szabadtéri Játékokon láthat a közönség. Az Erkel Színház musicalprodukciójának főhősnői Párizsban találkoztak az előadásra készülve: Elphabaként Stéphanie Schlesser, Glinda szerepében pedig Tóth Angelika szólaltatja majd meg Stephen Schwartz szárnyaló dalait.

Továbbarrow

news
Operaklasszikus a mának - videóban hangolódik Szegedre a debreceni Carmen

Július 31-én és augusztus 1-én a Szegedi Szabadtéri Játékok közönsége egyedülálló látvánnyal, modern mexikói köntösben, valódi sztárokkal láthatja Bizet operaslágerét, a Carment. Juronics Tamás rendező, Erkel László Kentaur díszlet- és jelmeztervező valamint a címszerepet alakító Mester Viktória énekművész hangulatos videóban adnak ízelítőt a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen izgalmas előadásából.

Továbbarrow

Copyright © 2024

Kövessen minket!

FacebookInstagramYouTube

További információk

HÍrlevél Feliratkozás