szesza-logo

Új színházi előadások az Újszegedi Szabadtéri Színpadon!

2024. DECEMBER 13.
Új színházi előadások az Újszegedi Szabadtéri Színpadon!

Hat színházi előadás gazdagítja a Szegedi Szabadtéri Játékok jövő évadának műsorát. A kiváló vendégprodukciók sorában nagyszabású néptáncgála, két angolszász komédia, klasszikus operett, vígjáték zenével és francia bohózat is helyet kap az Újszegedi Szabadtéri Színpadon.

A Dóm tér négy grandiózus előadása és az újszegedi koncertsorozat hat zenés estje után hat színvonalas színházi produkcióval is bővül a Szegedi Szabadtéri Játékok 2025-ös programja. Az Újszegedi Szabadtéri Színpad a következő évadban is változatos műfajú, számos érdeklődőt megszólító előadásokat lát majd vendégül az ország néhány kiváló társulatának megvalósításában.

Június 29-én a deszki, szegedi és röszkei táncosokból álló Tiszavirág Néptáncegyesület Mesebál – A mi mesénk folytatódik című gálaestje kezdi meg az előadások sorát az újszegedi színpadon. Az elvarázsolt farsangi forgatagban játszódó műsorban magyar népi hagyományok és mesék elemei elevenednek meg táncok, énekek és ünnepi szokások révén.

Július 19-én Woody Allen Brooklyni mese című komédiájával folytatódik a Szabadtéri programja. A legendás filmes humorral átszőtt, egy lopott Raffaello-festmény körül bonyolódó történetét az Orlai Produkció és Szabó Máté rendező mutathatta be a világon elsőként – ezúttal pedig a szegedi nézőknek okoz majd feledhetetlen perceket.

Július 25-én és 26-án a Monarchia Operett előadásában egy csodaszép, szerelmes zenés darab, a Sissi, a magyar királyné várja a hagyományos műfajok kedvelőit. Kerényi Miklós Gábor, azaz KERO állította színpadra a klasszikus Huszka-operettet, amely gyönyörű dallamokkal, szellemes versekkel és remekül ábrázolt szereplőkkel - köztük Oszvald Marikával -, az eredetihez hű ám annál feszesebb tempójú, hagyományos megközelítésében is mai előadást ígér az operettrajongóknak.

Az augusztus a Játékszín produkciójával kezdődik majd Újszegeden. Steven Moffat Rém rendes vendég című, kacagtató komédiája két felvonásnyi hamisítatlan angol humorral átitatott szórakozás, amelyet Hernádi Judit címszereplésével, és olyan kiváló színművészek, mint Csonka András közreműködésével, Cseke Péter rendezésében 1-én és 2-án élhet át a Szabadtéri Játékok közönsége.

Ikonikus poénok, generációk kedvenc figurái is színpadra kerülnek majd: augusztus 8-án és 9-én érkezik Hippolyt, a lakáj. Az Eisemann Mihály, Zágon István és Nóti Károly nevéhez fűződő zenés vígjáték a Kőszegi Várszínház és a Bartók Kamaraszínház vendégjátékában, olyan sztárok, mint Molnár Piroska nagyszerű alakításaival, Őze Áron rendezésében garantálja a felhőtlen kikapcsolódást az egész családnak.

Végül, augusztus 15. és 16. estéjén egy ízig-vérig francia bohózat, a Tombol az erény nevetteti meg az újszegedi nézőket. Jean de Létraz darabjának középpontjában a szerelem, az érzékiség, a botrány és a pénz utáni eszeveszett hajsza áll, mindez parádés szereposztással, Simon Kornél rendezésében érkezik Szegedre a Veres 1 Színház előadásában.

A tíz, páratlan kikapcsolódást, örömteli, vidám és elgondolkodtató pillanatokat kínáló estére a jegyek már kaphatók a Szegedi Szabadtéri Játékok Fesztivál Jegyirodájában – és december 22-ig az Árkád Szegedben található kihelyezett élménypultban –, valamint online és az Interticket partnerirodáiban országszerte. A REÖK földszintjén található jegypénztár szenteste 14 óráig, december 27 és 29 között a megszokott nyitva tartás szerint várja az érdeklődőket; karácsonykor, valamint december 30 és január 5 között pedig zárva tart.

Kövessen minket!
Instagram
Facebook
Youtube
További hírek
news
A 3 testőr cselszövője: Feke Pál a Szegedi Szabadtérin

Feke Pál fog Richelieu bíboros szerepében intrikálni a Szegedi Szabadtéri Játékok A 3 testőr című produkciójában. Rob Bolland, Ferdi Bolland és André Breedland musicalének új, szegedi színrevitele a népszerű és elismert művész közreműködésével, Szente Vajk rendezésében augusztus 8-án debütál.

Továbbarrow

news
Új színházi előadások az Újszegedi Szabadtéri Színpadon!

Hat színházi előadás gazdagítja a Szegedi Szabadtéri Játékok jövő évadának műsorát. A kiváló vendégprodukciók sorában nagyszabású néptáncgála, két angolszász komédia, klasszikus operett, vígjáték zenével és francia bohózat is helyet kap az Újszegedi Szabadtéri Színpadon.

Továbbarrow

news
A 17. század szuperhőseit hozza el a Dóm térre: Szente Vajk rendezi A 3 testőrt

Jászai Mari-díjas, érdemes művész rendezi a Szegedi Szabadtéri Játékok új bemutatóját. Szente Vajk friss megközelítésben, a Dóm tér kiváló adottságainak teljeskörű kihasználásával állítja színpadra A 3 testőr című musicalt 2025-ben.

Továbbarrow

Copyright © 2024

Kövessen minket!

FacebookInstagramYouTube

További információk

HÍrlevél Feliratkozás