szesza-logo

Aramis a Szegedi Szabadtéri Játékokon: Veréb Tamás

2025. FEBRUÁR 14.
Aramis a Szegedi Szabadtéri Játékokon: Veréb Tamás

A harmadik testőr kilétére is fény derül: Veréb Tamás csatlakozik a Szegedi Szabadtéri Játékok önálló bemutatójának csapatához. A népszerű énekes színművész Aramis szerepét alakítja augusztusban Rob Bolland és Ferdi Bolland valamint André Breedland musicalének Dóm téri produkciójában.

Végre teljes a Szegedi Szabadtéri Játékok muskétásainak névsora! D’Artagnant Ember Márk, Athost Koltai-Nagy Balázs, Porthost pedig Brasch Bence formálja majd meg az új, Dóm téri nagyprodukcióban. A 3 testőr elválaszthatatlan triászát Aramis szerepében a Szabadtéri nézőinek egyik nagy kedvence, Veréb Tamás teszi teljessé.

Az elismert musicalszínész kitörő örömét fejezte ki, hogy újra találkozhat a szívének kedves szegedi közönséggel, és elmondta, legszívesebben akár 2 hónapot is próbálna a napfény városában, különösen Szente Vajk rendezővel, és a kiváló alkotótársakkal, akikkel A 3 testőr próbafolyamata alatt dolgozhat majd. Hozzátette, ahogyan véleménye szerint az egész hazai zenés színházi szakmának, úgy számára személyesen is komoly, fontos helyszín a Szegedi Szabadtéri: „Ez egy nagy visszatérés a számomra, hiszen 2021-ben voltam utoljára, akkor ugyan vendégelőadással. Viszont előtte, amikor az első szerepeimet kaptam, például az Operettszínházban, azokkal az előadásokkal folyamatosan mentünk a Szabadtérire. Ha mondhatom így, a pályám elején egy nagyon jelentős állomás volt ez a helyszín, éppen emiatt nagyon megszerettem Szegedet, a várost is, az ottani közönséget, a Szegedi Szabadtéri-fílinget.” A művész azt is beismerte, a kezdetektől figyelemmel kísérte a produkcióval kapcsolatos híreket, és titokban reménykedett, számára is akad szerep az izgalmas előadásban.

Különleges feladat vár rá Aramis életre keltése során: Dumas regényében a muskétás a hölgyek széplelkű, ám ravasz kedvence, aki számára a spiritualitás és az élet élvezete éppolyan fontos, mint testőri kötelessége.

"Aramis karakterét nyilván ismerem, viszont ezt a musicaladaptációt még nem láttam. Így számomra ez teljesen új élmény lesz, ami miatt izgatott vagyok, és őszintén várom, hogy beleássam magam, és hogy miket tudok még meg a szerepemről.” – vallja a Bolland fivérek és André Breedland zenés darabjában rejlő megformálási lehetőségek kapcsán Veréb Tamás, hozzátéve, az alapmű ismerete számára mindig kiemelten fontos mankó, kiindulópont egy-egy karakter életre keltésében: "Alapvetően olyan színész vagyok, aki elolvassa az adott regényt, szöveget, amely a mű alapjául szolgál, vagy megnézem, ha készült belőle például filmes adaptáció. Nagyon szeretek mindenféle olyan információt összegyűjteni, ami segíthet a szerep megformálásában. Ez a feladat most még előttem áll, viszont nagyon várom. A regény elolvasása után fogom igazán megtudni, milyen feladat vár rám."

Akárcsak korábbi, a Szabadtéri Játékokon eljátszott szerepeiben, akár a neves hazai színpadokon, ahol ma látható, Veréb Tamás gyakorta jelenik meg olyan produkciókban, amelyeket a történelem ihletett, híres történelmi alakokat vagy az elmúlt századokban játszódó irodalmi műveket dolgoznak fel. A nagyszerű hangú művész szerint a történelmi darabok, különösen a zeneiségükkel, látványukkal is elsöprő hatást kiváltani képes musicalek nem véletlenül olyan kedvesek a hazai közönségnek: "Mi, magyar emberek nagyon szeretünk emlékezni, vannak saját történeteink is, amelyek a múltba nyúlnak vissza. Ráadásul ez az időszak, amely kosztümös filmeknek, előadásoknak is népszerű kora, ez a stílus annyira gazdag látnivalót ad.

Ott vannak a szemkápráztató kosztümök, a díszletek, az, hogy egy egészen más korszakba csöppen bele a néző; illetve az emberi kapcsolatoknak a mélysége, azok az erények, a tisztesség, amelyek akár A 3 testőr korában vezették a világot. Ezeket talán egy kicsit irigyelni is lehet a múltból. Van valami romantikája, mennyire másképp éltek az emberek. Szerintem azért is szeretünk emlékezni a régebbi időkre, mert, bár sok szempontból szuper 2025-ben élni, de azt, amit az effajta múltidéző történetekben szeretünk, már csak ott kapjuk meg, és nekem ezt jelenti a történelmi musical műfaja."

A 3 testőr maga is káprázatos látványvilággal, pergő muzsikával, izgalmas kalandokba rejtett, örökérvényű mondanivalóval várja nézőit augusztus 8., 9., 10., 15., és 16. estéin a Szegedi Szabadtéri Játékokon.

Banner
Banner
Banner
Kövessen minket!
Instagram
Facebook
Youtube
Banner
Banner
Banner
További hírek
news
160 jelentkezőből választják ki a Wicked statisztáit

A Szegedi Szabadtéri Játékok megtartotta a Wicked statisztaválogatóját. Az Erkel Színház produkciójában készülő hazai bemutatóba csaknem 160-an szerettek volna statisztaként bekerülni. Túri Lajos Péter koreográfus közülük mintegy 80 főt hallgatott meg személyesen, a REÖK-ben megrendezett castingon.

Továbbarrow

news
Néptáncszenzáció – Mohács-ősbemutató és Wunderlich József jön a Dóm térre

Július 4-én nagyszabású néptáncprodukcióval veszi kezdetét a Szegedi Szabadtéri Játékok Dóm téri eseménysora. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes Hősök hajnala című összeállításában a Rekviem Mohácsért ősbemutatója és a Wunderlich József címszereplésével visszatérő Tánckrónika Dózsa György tetteiről szögezi a székekhez a Fesztivál közönségét.

Továbbarrow

news
Főhős egyenesen Disneylandből: Stéphanie Schlesserrel és Tóth Angelikával jön a Wicked!

Franciaországból érkező, nemzetközi sztárral a főszerepben debütál augusztusban a Wicked, amelyet hazánkban először a Szegedi Szabadtéri Játékokon láthat a közönség. Az Erkel Színház musicalprodukciójának főhősnői Párizsban találkoztak az előadásra készülve: Elphabaként Stéphanie Schlesser, Glinda szerepében pedig Tóth Angelika szólaltatja majd meg Stephen Schwartz szárnyaló dalait.

Továbbarrow

Copyright © 2024

Kövessen minket!

FacebookInstagramYouTube

További információk

HÍrlevél Feliratkozás