2024. augusztus 14. 19.00
Halász Judit érkezik az Újszegedi Szabadtéri Színpadra! Kicsik és nagyok kedvence, aki színészi pályafutásával párhuzamosan új műfajt teremtett előadóművészként, magyar költők verseit énekli - a magyar könnyűzene legjobbjainak megzenésítésében – méghozzá gyermekeknek: immár generációk nevelkedtek fel lemezeinek hallgatása közben. Dalai nemcsak a magyar költészet iránti érdeklődés magvait szórják el a gyermekek lelkében, észrevétlenül szórakoztatva az élet sok, fontos törvényére is megtanítják ifjú hallgatóikat.
Nem véletlen, hogy a gyerekek - Magyarországon elsőként – a Mosoly-Rend lovagjának választották. A Vígszínház tagja, az UNICEF hazai elnökségi tagja. A magyar állam Jászai Mari – és Érdemes Művész –díjjal, a Magyar Köztársasági Tiszti Keresztjével, valamint Kossuth-díjjal jutalmazta eddigi munkáját.
18 megjelent lemez után egész estés filmkoncert is készült Halász Judittal. A „Csiribiri” a filmkoncert zenei anyagából válogat, csokorba fogva Halász Judit egyedülálló pályafutásának legnépszerűbb alkotásait.
Az Általános Szerződési Feltételeinktől eltérően a belépés 2 éves kor alatt ingyenes, jeggyel rendelkező felnőtt kíséretében. Ebben az esetben külön ülőhelyet a gyermek számára nem biztosítunk.