Az Operaház fantomja
Július 13-án a magyarországi bemutatójának tizedik jubileumát ünneplő musical-legenda, Az operaház fantomja koncertváltozatát láthatják a nézők. Szirtes Tamás rendezésében ezúttal Sasvári Sándor alakítja a fantomot, Fonyó Barbara Christine-t és Bot Gábor Raoult. A rendező az alábbi szavakkal vezette fel a jubilumot a sajtótájékoztatón: „Kevés olyan darab van Magyarországon, melyről elmondható, hogy valamiféleképpen megfordította a színház menetét. A Madách Színház történetében az egyik ilyen darab Az operaház fantomja, mely hazai bemutatójának most ünnepeli tizedik évfordulóját. Ez a darab olyan erős hatással volt a színház működésére, hogy jelentősen befolyásolta az azt követő éveket. A 2003-as premier a Madách Színházat egy új pályára állította. A színház újkori története nagyon erős összefüggésben van ezzel a bemutatóval és annak fantasztikus sikerével."
Az Operaház fantomja legfrissebb hírei:
Porgy és Bess és Az operaház fantomja a Szegedi Szabadtérin
Két produkcióból három: így alakult át a Szegedi Szabadtéri Játékok programja, melyről ma sajtótájékoztatón beszélt az új menedzsment. A Kung-fu legenda táncprodukciót igazi operaritkaság váltja: az Egyesült Államokból érkezik Gershwin: Porgy és Bess c. zeneműve. A Verdi-Wagner Gála az Ajándékkoncert műsorában kapott helyet – Tokody Ilonával és Temesi Máriával a főszerepben. Az eredeti gála helyett a Madách Színház vendégjátékát, Az operaház fantomja musical-koncert változatát láthatják a nézők.
A Fantom a Dóm téren
Július 13-án egy legendás musical, a Madách Színházban idén épp tíz éve sikerrel játszott Webber-mű, Az operaház fantomja különleges koncertváltozatban elevenedik meg a Szegedi Szabadtéri Játékok keretében.
_______________________________________________________________________________________
Andrew Lloyd Webber:
Az Operaház fantomja
musical koncert két részben
fordította: Galambos Attila
Az Operaház fantomja: |
Sasvári Sándor |
|
Christine Daaé, énekesnő: |
Fonyó Barbara |
|
Raoul, Vicomte de Chagny: |
Bot Gábor |
|
Carlotta Giudicelli, operaénekesnő: |
Pándy Piroska |
|
Umberto Piangi, operaénekes: |
Rozsos István |
|
Monsieur André, operaigazgató: |
Barát Attila |
|
Monsieur Firmin, operaigazgató: |
Weil Róbert |
|
Madame Giry, balettmester: |
Bajza Viktória |
|
Meg Giry, a lánya, balett-táncosnő: |
Kuthy Patrícia |
|
Bouquet: Narrátor: |
Vikidál Gyula Nagy Balázs |
Valamint a Madách Színház kórusa és zenekara
Látvány
Szűcsborus János, Tóth Kázmér
Jelmeztervező
Vágó Nelly |
Zenei vezető/Karmester
Kocsák Tibor
A rendező munkatársa
Kutschera Éva
Rendező
Szirtes Tamás
Megosztom