Jegyvásárlás Online kérdőív

Herczku Ágnes

herczkuHa magyar népzenéről illetve világzenéről van szó, Herczku Ágnes megkerülhetetlen személyisége a műfajnak, holott azon előadók közé tartozik akik „civilként“ kerültek a színpadra: hét éves kora óta tanult zenét, majd jazz-balettet és néptáncot, mégsem készült hivatásos színpadi pályára. 1997-ben került a Honvéd Együttes tánckarába, itt kezdődött el a tánccal párhuzamosan, hivatásos énekesi pályafutása is. Hihetetlen affinitása a különböző műfajok iránt rendkívül gyorsan a magyar ethno-kortárs énekes mezőny csúcsára emelte. 1998-tól 8 évig a Fonó zenekar tagja, 2006-tól 2008 őszéig a Szalonna és bandája énekese. 2002-től a Magyar Állami Népi Együttes szólistája. Megszámlálhatatlan hazai és külföldi produkció és számtalan lemez fűződik a nevéhez. Az autentikus népdaléneklés mellet több, különböző műfaj zenészeivel dolgozott együtt, például: Vasvári Pállal, Nikola Parovval, Bornai Tiborral, Borbély Mihállyal, Herbie Mannel, Dj Palotaival, Juhász Gáborral.

 

Nikola Parovval, a Naplegenda című produkció megszületése óta (1999) folyamatosan dolgozik, jelenleg is a Nikola Parov Quartet énekese.

 

Tehetségét és tudását több rangos díjjal ismerték el: 3 eMeRTON-díj (1999- a Hungarian Worldmusic Orchestrával az „Év felfedezettje“, 2003- az ‚,Év folkénekese“, 2006- a Fonó zenekarral az „ Év Folkegyüttese“); Fonogram-díj a Balkan Fanatikkal; Choc de l’année és Kodály Zoltán Emlékdíj a Fonó zenekarral; Bartók Béla Emlékdíj (2007) és Magyar Művészetért díj (2008) birtokosa.

 

 

Az elmúlt pár évben olyan kitűnő produkciókban vett részt, mint a 2007-ben megjelent egyedülálló és úttörő vállalkozásnak beillő Bartók-lemez, ahol Bartók Béla népdalfeldolgozásait Kincses Margit és Djerdj Tímea zongoraművészek kíséretével autentikus előadásmóddal szólaltatja meg. Ennek kiforrott, táncszínházi(!) változatát Pár-ének címmel 2010-ben mutatta be Győrött. (Rend.: Silló Sándor) Új oldaláról két kortárs operában ill.dalban mutatkozott meg: Sztojanov Georgi "Éhség", Zarándy Ákos "Las dos Fridas" c. művében, valamint Lázár Zsigmond-Hugo Ball: Gadji beri bimba c. művében. Klasszikus zenészek és énekesek mellett is magabiztosan, stílusosan mozog, zenei hajlékonyságát méltán dícsérte a Zeneakadémián lezajlott bemutató után a kritika.

 

Ezek mellett eredeti "kaptafájánál" is megmaradva vett részt a Lakatos Róbert által vezetett "Rendhagyó Prímástalálkozó" elnevezésű népzenei produkcióban, valamint a Magyar Állami Népi Együttes autentikus műsoraiban. Legfrissebb munkája a "Tüzet viszek" című népzenei albuma, amin erdélyi hagyományőrzőkkel és a hazai népzenészek "krémjével" énekel.

 

 

2009-es bemutatók:

2009.03.01. - IKZE (Ifjúsági Kortárs Zenei Estek) Recuerdo, részlet Zarándy Ákos: Los Fridas c. operájából

2009.04.26. - ZAK -

Sztojanov Georgi : Éhség - Kamaraopera 1 részben, "Paradicsomi pamflet" ,

Ádám: Göttinger Pál, Éva: Bodrogi Éva, Narrátor, Seltopuzik, Kígyó: Herczku Ágnes

Zarándy Ákos: Las dos Fridas, opera, európai Frida: Szakács Ildy, mexikói Frida: Herczku Ágnes

Közreműködött: MR Szimfonikusok, vez.: Tihanyi László

2009.05.07. - Édeskeserű , a Magyar Állami Népi Együttes folklór műsora, Budai Vigadó

2009.05.30. - Rendhagyó Prímástalálkozó, MÜPA, Fesztivál Színház

2009.06.06. - Herczku Á.-Djerdj Timea: Bartók-est, MÜPA, Fesztivál Színház

 

2010-es bemutatók:

2010. 06.28. - "Pár-ének", rend.: Silló Sándor, kor.: Horváth Zsófia, Ifj. Zsuráfszky Zoltán, Gera Anita

2010.10.06. - "Álomidő", NIkola Parov-Mihályi Gábor, MÁNE

 

2012-es bemutatók

2012.02.24. - Tüzet viszek, lemezbemutató koncert a Művészetek Palotájában

 

 

Felsőfokú tanulmányok:

1993-98 Miskolci Egyetem történelem szak

1995-97 Táncművészeti Főiskola moderntánc-pedagógus szak

2002- ELTE esztétika szak

 

 

Szakmai életút:

1997-2003 Honvéd Együttes

1998-2007 Fonó Zenekar

2002-2004 Balkán Syndicate

2005- Nikola Parov Quartet

2003- A Magyar Állami Népi Együttes énekes szólistája

2006-2008 Pál István Szalonna és Bandája

2006-2009 Szájról szájra

2007- Bartók B. népdalfeldolgozásai Kincses Margittal és Djerdj Timeával

2008-2011- kortárs magyar zeneszerzőkkel való munkák: Sztojanov Georgi, Zarándy Ákos, Lázár Zsigmond

2010 - Pár-ének , rend.: Silló Sándor

 

 

Elismerések:

1999 - eMeRTON-díj „Év felfedezettje” a Hungarian W. M. Orch.-val

2003 - eMeRTON-díj „Év folkénekese”

2003 – Choc de l’année a Fonó Zenekarral

2004 – Fonogram-díj a Balkan Fanatikkal

2006 - eMeRTON-díj „Év folkegyüttese” a Fonó Zenekarral

2007 – Kodály Zoltán Emlékdíj a Fonó Zenekarral

2007 – Bartók Béla Emlékdíj

2008 – Magyar Művészetért díj

 

 

Lemezek:

 

Önálló albumok:

Arany és kék szavakkal (2002)

Volt nékem szeretőm (2006) Nikola Parovval

Bartók Béla: Magyar népdalok énekhangra és zongorára (2007)

Megéred még (2009) a Nikola Parov Quartettel

Tüzet viszek (2011)

 

Megosztom

További előadásaink

A mi mesénk

a Tiszavirág Néptáncegyüttes gálaműsora

06. | 16.
Jegyvásárlás

Jerry Herman – Harvey Fierstein, Jean Poiret színdarabja alapján

Az Őrült Nők Ketrece

musical

06. | 28., 29.
Jegyvásárlás

Bess Wohl

Válaszfalak

vígjáték

07. | 12., 13.
Jegyvásárlás