Jegyvásárlás Online kérdőív

Hirtling István

hirtling_02Hirtling István (Budapest, 1958. március 20. – ) színész

 

 

Szülei Hirtling István, Berendi /Böröndy/ Viktória, testvérei, Viktória, Márta, László† és Mária. Színészi tanulmányait 1976-ban a Budapesti Gyermekszínház színészképző stúdiójában kezdte, tanára Nyilassy Judit a színház igazgató-főrendezője volt. 1979-ben felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1984-ben szerezte meg diplomáját, Kerényi Imre, Huszti Péter, Versényi Ida osztályában.

 

Már főiskolásként játszik több budapesti színházban: Játékszín, Radnóti Színház, Vidám Színpad, Arizona Színház, Margitszigeti Szabadtéri Színpad, Merlin Színház, Pince Színház. 1982-től a Nemzeti Színházban kezdett el játszani, amelynek 1990-ig tagja volt. 1990-től egy évig a Madách Színház tagja volt, majd szabadúszóként továbbra is ott játszott. 1992-től a Művész Színház és az abból alakult Thália Társaság tagja, majd alapítója a Kelemen László Színkörnek. Tagja a Szolnok-i Szigligeti Színháznak, játszott a Dunaújvárosi Bartók Színházban, majd leszerződött a budapesti Új Színházhoz, melynek azóta tagja. Emellett vendégszerepel a Játékszínben, és a veszprémi Petőfi Színházban.

 

Nős, felesége Szuchányi Csilla, gyermekeik Márton és Rozina.

 

Díjai:

Jászai Mari-díj (1998)

Rajz János-díj (1985)

Story Ötcsillag-díj (2007) - Érték díj

 

 

Megosztom

További előadásaink

A mi mesénk

a Tiszavirág Néptáncegyüttes gálaműsora

06. | 16.
Jegyvásárlás

Jerry Herman – Harvey Fierstein, Jean Poiret színdarabja alapján

Az Őrült Nők Ketrece

musical

06. | 28., 29.
Jegyvásárlás

Bess Wohl

Válaszfalak

vígjáték

07. | 12., 13.
Jegyvásárlás