Boncsér Gergely
Született: 1984.július 1., Miskolc
Életrajz:
- miskolci Egressy Béni Zeneiskola
- 2003 – Miskolci Nemzeti Színház énekkarának tagja
- 2006 - Leggiero Énekegyüttes tenor szólistája
- 2007 - Interoperett újévi gálakoncertjén lép fel
- 2008- Magyar Állami Operaház ösztöndíjasa
- 2010 – első főszerep a Szegedi Nemzeti Színházban
Díjak:
- 2008 – Erkel Ferenc Nemzetközi Dal- és Áriaverseny döntőse, különdíjasa
- 2010 - Lehár Ferenc Nemzetközi Operett Énekverseny bonviván kategóriájában első díja, közönségdíj
Családjában csak a dédnagyapja foglakozott zenével, ő profi szinten hegedült. A zeneiskola kimaradt az életéből, helyette a sport kötötte le minden energiáját, hat évig kézilabdázott. A középiskola utolsó évében jött a nagy fordulat, ahol az énekkar vezetője fiúkat keresett a kórusba. Kiderült van érzéke a zenéhez, ezért magánének órákra járt. Rokonai rábeszélésére kezdett komolyan foglalkozni az énekléssel, statisztálni kezdett Miskolcon. A szakma és a közönség a 2008-ban figyelt fel rá, amikor az Interoperettben Donizetti Az ezred lánya című operájának tenoráriáját énekelte. Ezután ment meghallgatásra az Operaházba, és nyerte meg az Operabarátok két éves ösztöndíját. Az elmúlt két évadban viszonylag kisebb szerepeket kapott, azonban 2010-től már Ottót énekli majd a Bánk bánban és Casssiót az Otellóban.
Főszerepben először Szegeden debütált, 2009 októberében Puccini Bohémélet című operájában Rodolfot alakította hatalmas sikerrel. Elmondása szerint sokat kell még tanulnia a szakmáról, annak technikai megvalósításáról.
A Szegedi Szabadtéri Játékok közönsége a fiatal tenort láthatja majd Bizet Carmenjében Remendado szerepében.
Megosztom