Tompos Kátya
Született: 1983. március 12., Budapest
Életrajz:
- Földessy Margit drámastúdiója
- 2001 - 2005 Színművészeti Egyetem (operett-musical szak, Kerényi Imre osztálya)
- 2005 - 2007 József Attila Színház
- 2007 - 2008 Bárka Színház
- 2008 óta Nemzeti Színház
Orosz anya és magyar apa gyermekeként látta meg a napvilágot Tompos Katalinként, édesanyja becézi Kátyának. A művészet kisgyermekkora óta áthatja és azóta is végigkíséri életét. Muzikalitására, rajztehetségére ugyan korán felfigyeltek, de állítása szerint az átlagnál is szégyenlősebb gyerek volt, így később bontakozott ki nála a művészi önkifejezés vágya.
Még a főiskola első évében sem nőtt fel igazán, nem bírta a hajnalig tartó próbákat. Az azóta Audrey Hepburn és a fiatal Demi Moore-ként is emlegetett lány karrierjében az áttörést a Valami Amerika 2. (2008) című film hozta meg, országosan elismert színésznővé vált. Színészi alakítása, énekhangja és tánctudása koplex formában jelenhetett meg. Ezt követte a Poligamy (2009) majd a Körtönfalak (2010). A Valami Amerika 2. első nagyjátékfilmes szerepként fontos neki, míg a Körtönfalak egyedi stílusa miatt fontos számára.
"Más vagyok mint a magyar színészek, orosz lelkem van.” – nyilatkozta egyszer.
Dolgozna Fellinivel, Nyikita Mihalkovval, számtalanszor megnézte az Amélie csodálatos életét, szereti a népzenét és az operát. Zenélt Hrutka Robival és Kálloy Molnár Péterrel, a Söndörgő zenekarral lemezt is készített. Angol, orosz és francia nyelven beszél, külföldi karrierben is gondolkodik.
A Szegedi Szabadtéri Játékok közönsége 2010- ben a My fair lady című produkcióban találkozhatott a művésznővel, amiben Hepburn legendás szerepét, Eliza Doolittle-t alakította.
Megosztom