Bordás Barbara
A fiatal színésznő 2000 óta tagja a szigetszentmiklósi Sziget Színháznak, ahol karrierje kezdődött, több musicalben és operettben is főszerepet játszott, játszik.
Gyermekkora óta foglalkozik zenével. A színész végzettség megszerzése után elvégezte a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatóriumot, ahol klasszikus magánénekes minősítést szerzett. 2008-ban felvételt nyert az Budapesti Operettszínház Operett Akadémiájába.
Vendégszerepelt már Ausztriában, Németországban, Erdélyben, Szlovákiában, Szerbiában, Horvátországban és Finnországban is. A színházi darabok elsajátítása mellett komolyzenei versenyekre készül, illetve operaáriákkal színesíti repertoárját.
A 2010-es évtől rendszeresen látható a Budapesti Operettszínház előadásaiban, operetteket és musicaleket egyaránt játszik. A 2012/2013-as évadban Marica grófnőként debütált, de ő Szilvia is A Csárdáskirálynőben és Ellen a Miss Saigon című musicalben. 2012 novemberében nagy sikerrel mutatkozott be Puccini Bohéméletének modernizált változatában, a Bohém Castingban, Virág (Mimi) szerepében.
A Lehár Ferenc Nemzetközi Operett Énekverseny Primadonna kategóriájában II. helyezett lett 2010-ben, s ugyanebben az esztendőben az Operettszínházban megkapta a fiatal tehetségeknek járó Marsallbotot.
Fontosabb korábbi szerepei: Kálmán Imre: Marica grófnő (Marica), Kálmán Imre: A Csárdáskirálynő (Szilvia, Stázi), Kálmán Imre: Cirkuszhercegnő (Fedora, Miss Mabel), Szirmai Albert: Mágnás Miska (Rolla), Jacobi Viktor: Leányvásár (Lucy), Ábrahám Pál: Viktória (Viktória, Riquette), Ábrahám Pál: Bál a Savoyban (Madeleine), Kacsóh Pongrác: János vitéz (Iluska), Presser Gábor: Padlás (Kölyök), Jean-Pierre Grédy: A kaktusz virága (Antónia, bárénekesnő), Mészáros-Szemenyei: Drakula (Lucy), Galt MacDermot: Hair (Sheila), Jim Jacobs-Warren Casey: Grease (Sandy), Zágon István-Nóti Károly: Hippolyt, a lakáj (Terka, Mimi), Neil Simon: Pletyka (Cassie Cooper).
forrás: http://www.operettszinhaz.hu/
Megosztom