Serbán Attila
Általános és középiskolai tanulmányait Beregszászon végezte, miközben itt járt zeneiskolába is, ahol Máté Péter Emlékestet szervezett.
Szülei figyeltek fel mozgékonyságára, így az ő javaslatukra felvételizett az Ungvári Művészeti Főiskola táncpedagógus-koreográfus szakára, ahol 1995-ben diplomázott. Ezt követően a kötelező sorkatonai szolgálat ideje alatt az Ukrán-Kárpátmelléki Fegyveres Erők Népi Együttesében táncolt. Debrecenben kezdődött színházi pályafutása táncosként, majd a Rock és Musical Színházhoz került, ahol évekig működött közre német és osztrák turné előadásokban.
Első nagyobb szerepét Debrecenben a Hair-ben kapta, amit sorra követtek az egyre nagyobb szerepek: a Jézus Krisztus Szupersztár Simonja a Musical Színházban, a Rent Angelje a Piccoló Színházban, a La Mancha lovagjának Padréja a Diósgyőri Nyári Játékokon.
A 2005-os évet a külföldi munkák jellemezték. Januártól decemberig a Theater an der Wien Elisabeth előadásában játszotta Rudolf trónörököst, nyáron a Bergeni Operafesztivál Sakk című előadásában Frederick, az amerikai sakkozó szerepét.
Még a 2005-os év során beválogatták a Madách Színház Volt egyszer egy csapat előadásának főszereplői közé. Azóta is a színház oszlopos tagja, szinte minden nagyobb musical előadásban szerepet kapott az elmúlt években, így például a Macskákban, a Producerekben, a József és a színes szélesvásznú álomkabátban, a Spamelotban és a Jézus Krisztus Szupersztárban, miközben vendégszerepelt a Pince Színház Isadora című előadásban, ahol Pápai Erikával játszott főszerepet. Közben szerepet kapott az Operettszínház Oltári srácok és a Centrál Színház Avenue Q című előadásában is. Számos cd anyag, koncert, televíziós produkció közreműködője, a közelmúlt egyik legfoglalkoztatottabb előadóművésze.
SZÍNPADI SZEREPEI
Elfújta a szél - Tony Fontaine (Budapesti Operettszínház, 2013)
Elfújta a szél - Stuart Tarleton (Operettszínház - Szegedi Szabadtéri Színpad, Soproni MKB Musical Aréna, 2013)
Mary Poppins - Néleusz, Valentin (Madách Színház, 2012)
The Blues Brothers koncertshow - Blues Jake (Margitszigeti Szabadtéri Színpad, 2012)
Szulák Andrea koncert - meghívott vendég (MÜPA, 2010)
Jézus Krisztus Szupersztár - Júdás (Madách Színház, 2010)
Spamalot - Herbert herceg, Történész, Élek még Fred, Dalnok (Madách Színház, 2009)
Egy bohém rapszódiája - Freddie Mercury (Szabadtér Színház, 2009)
"Premier" Musical Tour - Önálló lemezbemutató koncert (Madách Színház, 2009)
Avenue Q - Michael Jackson (Centrál Színház, 2009)
"Best of Webber" (MÜPA, 2008)
Bernstein: Mise (MÜPA, 2008)
József és a színes szélesvásznú álomkabát - József (Madách Színház, 2008)
Gálvölgyi János Születésnapi Gála - meghívott vendég (Madách Színház, 2008)
Isadora - Szergej Jeszenyin (Pinceszínház, 2008)
Macskák - Micsel Rumli (Madách Színház, 2007)
Jézus Krisztus Szupersztár - Júdás (Margitszigeti Szabadtéri Színpad, 2007)
Macskák - Micsel Rumli (Szegedi Szabadtéri Játékok, 2007)
Oltári srácok - Mark (Operettszínház-Thália Színház, 2007)
Láttam táncolni - Szergej Jeszenyin (Madách Színház, 2007)
Mi vagyunk a Musical - Szólista (Madách Színház, 2006)
Jézus Krisztus Szupersztár - Júdás (Musical Színház, 2006)
Producerek - Brian/Rohamosztagos/Mr Slézinger/Rendőrfőnök (Madách Színház, 2006)
Bródy János 60. Születénapi Koncert - Szólista (Madách Színház, 2005)
Sakk - Frederick (Bergeni Nemzetközi Operafesztivál, 2005)
Volt egyszer egy csapat - Thomas Malloy (Madách Színház, 2005)
Elisabeth - Ungarischer Adeliger, Rudolf (Theater an der Wien, 2005)
Utazás - Péter (Piccolo Színház, 2004)
Atlantis - James Heller (Tropicarium Színház, 2004)
Musical show a cápák birodalmában - Szólista (Tropicarium Színház, 2004)
Musical A-W - Szólista (Piccolo Színház, 2004)
Sztárcsinálók - Néró (Agria Játékok, Eger, 2003)
Best of Broadway - Szólista (Musical Színház, 2003)
Jekyll és Hyde - Mike (Musical Színház, 2002)
Sztárcsinálók - Néró (Békéscsabai Jókai Színház, 2002)
West Side Story - Chino (Ferencvárosi Ünnepi Játékok, 2001)
La Mancha lovagja - Padre (Diósgyőri Nyári Játékok, 2001)
Rent - Angel (Piccolo Színház, 2001)
Jézus Krisztus Szupersztár - Simon (Musical Színház, 1999)
Hair - Hud (Debreceni Vasutas Musical Stúdió, 1998)
Evita - Ensemble (Rock Színház - német turné, 1998)
TÁNCOSKÉNT
Pókasszony csókja - Budapesti Kamaraszínház Tivoli Színház
Othello - Mörbisch-i Nyári Operafesztivál - Ausztria
DEBRECENI CSOKONAI SZÍNHÁZBAN
Sybill - operett
Carmen
Anyegin
MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ
Pomádé király új ruhája (Erkel Színház)
Öt utolsó szín
A sevillai borbély
Carmen - szólista
Carmen japán turné - szólista
Manon Lescaut
Don Giovanni
TELEVÍZIÓS MEGJELENÉSEK
Legenda - meghívott vendég (MTV, 2013)
Magyarország szeretlek - meghívott játékos (MTV, 2013)
Marslakók - Császár Roland (MTV, 2012)
Csináljuk a fesztivált győztese (Story TV/MTV, 2010)
Prima Primissima – meghívott vendég (MÜPA, 2010)
Prima Primissima - meghívott vendég (MÜPA, 2009)
Örökös Tagság Gála – meghívott vendég (Nemzeti Színház, 2009)
A Királynő – meghívott vendég (RTL Klub, 2009)
Aranyág (MTV, 2009)
DISZKOGRÁFIA
Ha egyedül állsz - single lemez, MTON 2011
Jézus Krisztus Szupersztár - dupla cd, Universal Music 2011
Honfoglalás - cd, Warner Music 2011
Premier: Musical Tour - önálló cd, MTON (Warner)2009
Egy bohém rapszódiája - dupla cd, Gold Records 2009
Spamalot - cd, Madách Színház 2009
József és a színes szélesvásznú álomkabát - cd, Universal 2008
Barbie: A sziget hercegnője - dvd, Universal 2007
Bródy 60 születésnapi koncert - dvd, Madách Színház 2006
Producerek - cd, Madách Színház 2006
Elisabeth - dvd, Bécs, Theater an der Wien, HitSquad Records 2005
Utazás - cd, Piccolo Színház 2004
Sztárcsinálók - cd, Rock Színház 2003
Rent - cd, Piccolo Színház 2003
La Mancha lovagja - cd 2001
Jézus Krisztus Szupersztár - cd, Musical Színház 2000 Megosztom