Jegyvásárlás Online kérdőív

Pintér Tibor

pinter tiborMusical és operett színész, énekes, a Szigetszentmiklósi Sziget Színház alapítója és igazgatója.
7 évig volt a Komáromi Lovas Színház alapítója és művészeti igazgatója, rendezője és producere.
Jelenleg a Nemzeti Lovas Színház alapítója, művészeti igazgatója, rendezője és producere.
11 éve vezet Szigetszentmiklóson musical stúdiót és nevel ki tehetségeket, kezei alól került az Budapesti Operettszínházba Bordás Barbara primadonna és Vörös Edit is, valamint nála kezdték a pályájukat az XFaktorból jól ismert Rock Tenors tagjai is!

1997-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem Operett-Musical szakán Szinetár Miklós osztályában.
Előszerződéses ösztöndíjjal két évadra a Veszprémi Színház társulatának tagja volt, ahol főszerepeket is játszott


Gizella rockopera: Sámán
A kaktusz virága: Igor
West Side Story: Riff
Később Budapestre költözött és a Budapesti Operettszínház vendégművésze volt 1 éven keresztül. Itt és a Miskolci Nemzeti Színházban számos zenés főszerepet játszott el az alábbi darabokban:
Luxemburg grófja, Elisabeth, Cirkusz hercegnő, Egy bolond százat csinál, Denevér, Marica grófnő, Csárdáskirálynő, Jézus Krisztus Szupersztár, Hair, Katonadolog, Hotel Menthol, Evita, West Side Story, Nyomorultak, stb.

Színházak:
Veszprémi Színház
Budapesti Operettszínház
Miskolci Nemzeti Színház
Ruttkai Éva Színház
Sziget Színház
Komáromi Lovas Színház
2002-ben megalapította saját utazószínházát Sziget Színház néven Szigetszentmiklóson, melynek darabjait az elmúlt években nagy sikerrel mutatták be az ország számos részén, sőt az országhatárokon túl is. A társulat átlagosan évi 150 előadást játszik. A Szíget Színház igazgatója, rendezője, számos főszerep megformálója. A színház weboldala: www.szigetszinhaz.com
Nemzeti Lovas Színház: www.nemzetilovasszinhaz.hu
Rendezések: Leányvásár, Cirkuszhercegnő, József és a színes, szélesvásznú álkomabát,. Mágnás Miska, Hippolyt, a lakáj, A Padlás, Hair, Grease, A kaktusz virága, Viktória, Dzsungel könyve, TRÓJA, Honfoglalás, Az utolsó betyár, EDDA Musical - A KÖR, Mátyás, az igazságos
Szerepek:
Leányvásár - Tom Miggles
Grease - Danny Zuko
Csárdáskirálnyő - Edvin herceg
János vitéz - János
Mágnás Miska - Baracs István
Marica grófnő - Török Péter
A kaktusz virága - Igor
Hippolyt, a lakáj - Nagy András
A Padlás - Rádiós
Hair – Berger
Dzsungel könyve -Sirkán
Viktória – Koltay László
Drakula – Drakula ( főszereplő és producer ). A Sziget Színház saját musical alkotása, melynek ősbemutatója 2007. nyarán volt a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.
József és a színes, szélesvásznú álomkabát – Fáraó
Cirkuszhercegnő – Mr. X
TRÓJA - Akhilleusz
Honfoglalás - Sámán
Az utolsó betyár - Sobri
EDDA Musical - A KÖR - Elmo
Mátyás, az igazságos - Kinizsi Pál

Lemezek:

2003 - szóló lemez: Pintér Tábortűz címmel - az Idea Produkció gondozásában

2006 - Best of Musical 1. - Musical válogatás, kiadó: Universal - ének és kreatív producer, a lemez aranylemez lett
2006 - Best of Mudical 2. - Musical válogatás, kiadó: Universal - ének és kreatív producer
2010 - Trója musical - ének
2011- Honfoglalás - Musical, kiadó: Warner Magneoton - ének

2003-tól 2 évig a Budapesti Moulin Rouge énekese és házigazdája, ahol heti 4 alkalommal revü műsorra szórakoztatta a magyar és külföldi vendégeket.
Producer:
Drakula – musical két felvonásban ( 2007 )
TRÓJA – rockopera két felvonásban ( 2010 )
Honfoglalás - rockopera ( 2011 )
Az utolsó betyár - musical ( 2012 )
EDDA Musical - A KÖR (2013 )
Mátyás, az igazságos - családi rockopera ( 2013 )

Filmek:
Szomszédok
Antigone
Fej, vagy írás
Katedrális ( Pillars of the Earth )
2006-tól 2012-ig: - A Komáromi Magyar Lovas Színház alapítója, rendezője, művészeti igazgatója és színésze
www.lovaszinhaz-komarom.hu
2010-ben megnyerte a Nemzeti Vágta celebfutamát.
2012-ben kivált a Komáromi Magyar Lovas Színházból, és új lovas színházat alapított Nemzeti Lovas Színház néven: www.nemzetilovasszinhaz.hu
2012-től óraadó tanár az Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskolában
Gyermekei: Janka ( 1998 ) és Máté (2006)
Hobbi: lovaglás, tenisz, vizisí, wakeboard, snowboard, síelés

Megosztom

További előadásaink

A mi mesénk

a Tiszavirág Néptáncegyüttes gálaműsora

06. | 16.
Jegyvásárlás

Jerry Herman – Harvey Fierstein, Jean Poiret színdarabja alapján

Az Őrült Nők Ketrece

musical

06. | 28., 29.
Jegyvásárlás

Bess Wohl

Válaszfalak

vígjáték

07. | 12., 13.
Jegyvásárlás