Meghirdette 2012-es műsorát a Szegedi Szabadtéri Játékok
Eredményes évadot zárt a Szegedi Szabadtéri Játékok: több mint hatvannégyezer ember látta idén az előadásokat a fesztivál két játszóhelyén. A 2012-es évadról kedden tartottak sajtótájékoztatót: két musical, néptánc, két opera és operett várja jövőre a közönséget. A tájékoztató alkalmával az idén legnagyobb sikernek örvendő Valahol Európában produkció gyerekszereplőit is megajándékozták.
Sikeres, a várakozásoknak megfelelő évadot zárt a 80 éves Szegedi Szabadtéri Játékok, annak ellenére, hogy az általános gazdasági helyzet és az idei rossz időjárás miatt úgy tűnt, nehezebb lesz a kívánt eredményeket produkálni. A Dóm téren és az Újszegedi PORT.hu Színpadon összesen több mint hatvannégyezer ember élvezte a kitűnő produkciókat – ez több mint kilencven százalékos látogatottságot jelent – tájékoztatta a sajtót Bátyai Edina igazgató a keddi évadzárón és 2012-es évad ismertetőn.
A legnagyobb eredményt a Valahol Európában musical hozta: a hatból öt teltházas előadással átlagban kilencvenöt százalékos látogatottságot produkált. A 80 éves fesztivál ünnepi nyitóelőadásaként színre állított Az ember tragédiája szintén hatalmas siker volt, így méltó módon emelte a jubileum fényét. Mind a két előadásnapon kilencvenhat százalékos látogatottsággal bizonyította a Madách-mű, hogy van létjogosultsága a prózának a téren.
Jutalom a Valahol Európában 74 gyerekszereplőjének
Dr. Botka László, Szeged Megyei Jogú Város polgármestere elsőként az eseményen szép számban megjelent gyerekszereplőknek és statisztáknak köszönte meg azt a nagyszerű munkát, melyet a Valahol Európában próbafolyamata és előadásai alatt tanúsítottak. Kiemelte: rendkívül tehetséges csapat gyűlt össze, mindenkinek gratulál az előadáshoz.
A polgármester hangsúlyozta: a Szegedi Szabadtéri Játékok talán az egyetlen az országban a kulturális intézmény között, melynek költségvetésében kisebb részt tesz ki a fenntartó támogatása mint a saját bevétel. A fesztivál 1,1 milliárdos költségvetéséből 350 milliót biztosít a város – ezt az összeget pedig nem csak a szabadtérire, de az az által működtetett REÖK-re is adja. Fenntartóként mindig azt tartotta fontosnak, hogy a szabadtéri működéséhez biztosítsa a megfelelő körülményeket, a műsorpolitikába – így például a jövő évad tervébe – sose kívánt beleszólni. A polgármester értékelése után a Valahol Európában gyerekszereplőit lepte meg Bátyai Edina és a Printker Office Land Zrt. képviseletében Lamper Orsolya online marketing munkatárs. Bátyai hangsúlyozta: a 74 gyerek – közülük 70 vett részt a sajtótájékoztatón – olyan példaértékűen és fegyelmezetten dolgozott a hat hetes próbaidőszak folyamán, hogy azt mindenképpen értékelni szerette volna. Amellett, hogy emeltek a honoráriumukon, a Printkerrel együttműködve minden kisgyerek kézhez vehetett egy füzetekkel, írószerekkel teli iskolakezdő csomagot. A produkcióban egyébként olyan erős csapat kovácsolódott össze, hogy a továbbiakban egy „baráti körrel” szeretné a szabadtéri összetartani őket és különböző programokkal ébren tartani bennük a nyáron megszerzett élményeket.Jekyll és Hyde-tól Mágnás Miskáig
Még mind a hatvannégyezer néző emlékezetében élénken élnek az idei évad legszebb szabadtéri pillanatai, a 2012-es évadra máris izgalmas műsort hirdetett Bátyai Edina. Rendhagyó módon musicallel indul a jövő évad július 6-án: Frank Wildhorn lebilincselően izgalmas darabját, a Jekyll és Hyde-ot tűzik műsorra három előadásban. A borzongatóan démoni mű lebilincselő színpadi megoldásokra ad lehetőséget. A történet szerint a jónevű orvos, Henry Jekyll különleges széruma, mely elválasztja egymástól az emberben lakozó jót és gonoszt, vérfürdőhöz vezet. Az ördögi sztorit Hegyen-völgyön lakodalom követi, mely a Kossuth-díjas Novák Ferenc új bemutatója lesz. Novák Tata – ahogyan az egész országban ismerik a népszerű koreográfust, rendezőt – hosszú éveken keresztül dolgozott nyaranta Szegeden, hiszen ő volt a Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál művészeti vezetője. Több mint negyven évre visszatekintő szakmai kapcsolat fűzi őt a szegedi szabadtérihez. Idén tartott, 80. születésnapja alkalmából a 2012-es néptánc produkció megrendezésére kérte fel őt Bátyai Edina. A produkcióban magyarországi és határon túli együttesek fergeteges lakodalmat kerítenek majd a dóm színpadára. Az előadás a 2012-es Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál záróakkordja lesz. Két egyfelvonásos operát is láthat a közönség jövőre, hiszen először Mascagni Parasztbecsületét, majd a szünet után Leoncavallo Bajazzók című művét adják esténként. Előbbi a Szegedi Szabadtéri Játékok indulásának dicső történetét is idézi, hiszen máig legendás az az 1935-ös előadás, melyet maga a mester, Pietro Mascagni vezényelt. A Bajazzók utoljára 1970-ben szerepelt a Dóm tér színpadán. A Parasztbecsület/Bajazzók két alkalommal kerül műsorra. Szarka Tamás (Ghymes) pályájának első musicalje folytatja a 2012-es évadot két alkalommal: a Mária című mű Szűz Mária életének azon szakaszát jeleníti meg, amikor sorsának értelmét, Jézust szíve alá álmodja, majd leányanyaként menekülni kényszerül. Ebben csak József a támasza és a kitaszítottságában, kilátástalanságában növekvő hite. A történet Herodes ékes palotájában kezdődik, majd az angyal jön Mária álmába, hogy meghozza a csodálatos hírt a fiúról. Cintányéros cudar világgal zárul az évad, hiszen operett-bemutatóként színre kerül Szirmai Albert és Gábor Andor örökzöldjeivel a Mágnás Miska,mely még soha nem szerepelt a Dóm téren. Miska, a talpraesett lovászfiú, a „vazsmegyei gyerek” pillanatok alatt, a szemünk láttára válik előkelő arisztokratává. Tenyeres-talpas párjából, Marcsából is estélyis „flancos” dáma lesz, aki Mary grófnőként vonul be az úri társaságba. A mulatságos történet igazi jutalomjátékot jelent majd a minden bizonnyal parádés szereposztásnak. Az előadások szereplői és az alkotók kiléte a szokásos módon jövő év elején lesznek nyilvánosak. A jegyértékesítés október 4-én kezdődik a REÖK-ben és az ismert jegyirodákban. Megosztom2011. augusztus 23.