Jegyvásárlás

Próbálja a Rebeccát a Szegedi Szabadtéri

Próbálja a Rebeccát a Szegedi Szabadtéri

Elindult a Szegedi Szabadtéri Játékok új produkciója, a Rebecca próbafolyamata. Béres Attila rendező irányításával az Óbudai Distr3ct rendezvényteremben láttak munkához az előadás közreműködői, majd júliusban Szegeden folytatódnak a nagyszabású musical előkészületei.

Június 10. hétfő délelőtt kezdetét vette a nyár leggrandiózusabb színházi bemutatója, a Szegedi Szabadtéri Játékok Rebecca című előadásának próbafolyamata. Sylvester Lévay és Michael Kunze musicalje július 26-án debütál Magyarország legnagyobb színpadán. Budapesti helyszínen tartották meg a nagyszabású produkció olvasópróbáját, amelynek kezdetén a Szegedi Nemzeti Színház – Szegedi Szabadtéri Játékok főigazgatója, Barnák László, az előadás rendezője, Béres Attila, zenei vezetője, Bolba Tamás karmester és koreográfusa, Tihanyi Ákos köszöntötte a megjelenteket.

Barnák László úgy fogalmazott, Sylvester Lévay és Michael Kunze először 2006-ban bemutatott darabja felnőttkorba ért: megért a Szabadtérin való bemutatásra. Elmondta, a szabadtéri ősbemutató előkészületei folyamán is a kuriozitásra, a különlegességre, a legmagasabb szakmai színvonalra törekvés vezeti az alkotókat, akárcsak a Tisza-parti színházi fesztivál többi saját produkciójának esetében. Örömét fejezte ki, hogy ez országszerte ismert és elismert művészekkel, sok éves évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező közreműködőkkel valósulhat meg, nem csak a színpadon, hanem azon túl is sorsfordító történeteket, nagy találkozásokat lehetővé téve. A musicalrajongó közönség elkötelezettségét is említve hozzátette, a Szabadéri Játékok, s műsorában az év legjobban várt szuperprodukciójának nevezett Rebecca az ország minden pontjáról vonzza a látogatókat.
Béres Attila amellett, hogy bemutatta alkotótársait és a produkció szereplőit, annak a felelősségéről beszélt, amikor egy rendező újra elővesz egy történetet. Úgy fogalmazott, ma az önmagunkkal, a világban játszott szerepünkkel, legbensőbb titkainkkal való szembenézésről szól megközelítésében a darab, annak felszabadító, az igaz élethez szükséges katarzisáról, ami előbb-utóbb elkerülhetetlen. A rendező szerint kevés az olyan musical, amelyben ilyen pontosan megírt szerepek vannak – és a szereplők mindegyikében végbemegy a változás, amelynek gyújtópontja az ártatlan kívülálló érkezése. A főhősnő pedig kezdetben észre sem veszi, ő a Manderley-ház leomlásának első dominója.
Bolba Tamás elárulta, új bemutatóban most először működik közre a Szabadtéri Játékokon.  Hozzátette, azért fantasztikus a Rebecca zenei világa, mert minden dala szenzációs karikírozási lehetőséget rejt, amelyet színesen, energikusan, a pillanatnak megfelelően kínál a zene a szereplők számára.  
Tihanyi Ákos koreográfus is a mű muzikalitását dicsérte: elmondta, mindig inspiratívnak találta a Lévay-Kunze musicalek zenéjét, amely saját, kialakuló koreográfusi stílusát is jelentős mértékben meghatározta.

Az Óbudai Distr3ct rendezvényteremben összegyűlt közreműködők és a sajtó néhány képviselője a készülő bemutató látványvilágába is bepillanthatott. A Rebecca huszadik század elejét idéző, úri világa Horesnyi Balázs látványos díszletében, Velich Rita pompás jelmezeivel kel életre – a korhű vizualitás megalkotásában a legmodernebb színpadtechnikai eljárásokat is bevetik az alkotók. A visual- és animációterv Madarász „Madár” János munkája, világítástervezésre pedig ezúttal Béres Attila rendező vállalkozott.

A Daphne du Maurier A Manderley-ház asszonya című bestsellerén alapuló, világsikerű musical szereplői egytől egyig lelkesen vettek részt az izgalmas munkafolyamatot megalapozó olvasópróbán. A főbb szerepekben látható Gubik Petra, Janza Kata, Gallusz Nikolett, Dolhai Attila, Udvaros Dorottya, Szaszák Zsolt, Medveczky Balázs és Bálint Ádám mellett a Szegedi Nemzeti Színház és más hazai színpadok kiválóságai, gondos castingfolyamat során kiválasztott táncművészek, gyermek és felnőtt statiszták, és a Szegedi Szabadtéri Játékok zenekara is közreműködik a Dóm téren július 26-án, 27-én, 28-án, augusztus 2-án és 3-án színre kerülő előadásban.  Az előadás szereposztása olvasható a Szegedi Szabadtéri Játékok weboldalán – ahol akár jegyvásárlásra is van lehetősége azoknak, akik semmiképp sem szeretnének lemaradni a szabad ég alatt most először megtekinthető, páratlan musicalről.

Megosztom

2024. június 10.


Kirobbanó lendülettel indult a Szegedi Szabadtéri Játékok

Közel teltházas néptáncgálával vette kezdetét a Szegedi Szabadtéri Játékok az Újszegedi Szabadtéri Színpadon. Az előadást megelőzően Barnák László főigazgató köszöntötte a megjelenteket és nyitotta meg a programsorozatot.

2024. június 17.

Részletek

Szegedi művészekkel bővül a Rebecca szereplőgárdája

A Szegedi Nemzeti Színházhoz kötődő színművészek is fellépnek a Szegedi Szabadtéri Játékok készülő bemutatójában. Sylvester Lévay és Michael Kunze Rebecca című musicalének Béres Attila-rendezte, vadonatúj színrevitelében Barnák László, Borovics Tamás, Dobos Katalin és Gömöri Krisztián is színpadra áll a Dóm téren.

2024. június 07.

Részletek

Ajándékkoncert-jegyeket oszt a Szegedi Szabadtéri

Június 21. 10 órától jelentkezhetnek a szegedi lakosok a Szegedi Szabadtéri Játékok és a Szegedi Szimfonikus Zenekar Ajándékkoncertjére szóló belépőkért a Fesztivál Jegyirodában. Az érdeklődők fejenként két, díjmentesen átvehető jegyet igényelhetnek a készlet erejéig.

2024. május 31.

Részletek
További hírek

További előadásaink

A mi mesénk

a Tiszavirág Néptáncegyüttes gálaműsora

06. | 16.
Jegyvásárlás

Jerry Herman – Harvey Fierstein, Jean Poiret színdarabja alapján

Az Őrült Nők Ketrece

musical

06. | 28., 29.
Jegyvásárlás

Bess Wohl

Válaszfalak

vígjáték

07. | 12., 13.
Jegyvásárlás