Dr. Herczeg Tamás életrajz
Dr. Herczeg Tamás (Szeged, 1973. június 10. –) Bánffy-díjas kulturális menedzser, színházrendező a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója
Életútja
Színházvezetői és művészeti tevékenysége mellett színházelméleti kérdésekkel is foglalkozik. Szakterülete a művészeti menedzsment, művészeti intézmény-irányítás, a kulturális marketing. A színházi intézményrendszer struktúráinak valamennyi területén – prózai-, és zenés-színház, egy, vagy többtagozatú intézmény, repertoár-, vagy befogadó-színház, a nyári fesztiválok és a független szcéna működése – gyakorlati tapasztalatokkal rendelkezik. A művészeti irányítás mellett alkotóként, kreatív producerként vállal feladatokat. Színházi rendezéseit Herczeg T. Tamás néven jegyzi. Szakmai pályafutásának legfontosabb állomása az ország legnagyobb befogadóképességű előadó-művészeti játszóhelye a Szegedi Szabadtéri Játékok. Előbb a színházzal összevont intézmény kommunikációját irányította, majd részt vállalt a Játékok szervezeti önállósulásának kialakításában. A Szabadtéri Játékok igazgató-helyetteseként a szervezet üzemeltetésében létrejött REÖK alapító igazgatója is lett, azóta a színházművészet mellett a képzőművészeti menedzsmenttel is foglalkozik. 2013- óta a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója, Harangozó Gyula művészeti igazgatóval második vezetői ciklusukban működnek együtt.
Munkahelyei
Szegedi Szabadtéri Játékok és Fesztiválszervező Nonprofit Kft. igazgató (2013 - )
igazgatóhelyettes és REÖK igazgató (2006–2011)
Thália Színház Nonprofit Kft., operatív igazgató (2012–2013)
Magyar Állami Operaház. mb. stratégiai igazgató- kulturális menedzser (2011–2012)
kommunikációs- és marketingigazgató (2005–2006)
Budapesti Operettszínház, marketingigazgató (2001–2005)
Szegedi Nemzeti Színház és Szabadtéri Játékok, marketing ügyvezető (2000)
Tanulmányai
Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színházrendező (2017. osztályvezető: Bocsárdi László )
Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem doktori iskola, PhD. (2012.)
Színház- és Filmművészeti Egyetem drámapedagógus (2009.)
Szegedi Tudományegyetem- BTK kulturális menedzser (2004.)
Szegedi Tudományegyetem - JGYTF pedagógus nevelőtanár (2004.)
Rendelkezik továbbá üvegműves szakképesítéssel.
Megosztom