Jegyvásárlás OMW-Goodwill nyereményjáték Párizsi út nyereményjáték

Megvan a 2016-os Szegedi Szabadtéri műsora

A bolygó hollandi, Drakula utolsó tánca, Én és a kisöcsém, Mamma Mia!, A nyomorultak, Ének az esőben, Tévedések vígjátéka: bejelentette 2016-os műsorát a Szegedi Szabadtéri Játékok. A nagy múltú fesztivál a következő nyáron ünnepli fennállásának 85. évfordulóját. Ez alkalomból az elmúlt évek legnagyobb sikerei is visszatérnek a Dóm téri színpadra, amellett, hogy három új produkció is színre kerül. A menedzsment egy ünnepi kiadvány megjelentetését tervezi és a Szabadtéri történetét összefoglaló filmet is forgat a jubileum alkalmából. A jegyértékesítés ma kezdődik, a jegyárak nem emelkednek.

JEGYVÁSÁRLÁS

2016-ban ünnepli 85. születésnapját a Szegedi Szabadtéri Játékok. Magyarország legnagyobb szabadtéri színházi fesztiválját 1931-ben alapították, azóta hazánk kiemelkedő kulturális rendezvénye és a város legfőbb turisztikai vonzereje, egyszersmind szimbóluma. A jövő év műsorát ismertető sajtótájékoztató bevezetőjeként Herczeg Tamás igazgató megemlékezett arról, hogy a 85 év alatt összesen 425 produkciót összesen 1295 előadásban láthatta közel 4millió néző a Dóm téren. A jeles évfordulót különleges évaddal ünnepli a menedzsment. Egyrészt évtizedek óta nem volt ilyen hosszú a szezon és nem láthattak ennyi különböző produkciót a nézők. Másrészt ünnepi kiadványokkal készülnek, egy, a Szabadtéri történetét feldolgozó könyvvel és hasonló tematikájú filmmel.

A Szabadtéri művészeti igazgatója, Harangozó Gyula elmondta: a jubileumi évadra tekintettel a koncepció kialakításánál arra törekedtek, hogy az új bemutatók mellett az elmúlt pár év legnagyobb sikereit szerepeltessék újra műsoron, illetve maradéktalanul teljesítsék a népszínházi követelményeket. Minden műfaj teret kap a csillagtető alatt, így az opera, a tánc, az operett, a musical, a próza és a szimfonikus koncert is. Az Ajándékkoncerttel együtt nyolc produkciót láthat a közönség jövőre a Dóm téren, ebből négy újat. Egy kivétellel mindről elmondható, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékokon láthatták először a nézők.

RICHARD WAGNER ELŐSZÖR A SZABADTÉRIN

Sosem szerepelt még Wagner-mű a Szegedi Szabadtéri színpadán: 2016-ban a mester egyik meghatározó zenedarabjával, A bolygó hollandival nyit a fesztivál. Július 1-jén és 2-án láthatják a nézők a Miskolci Nemzeti Színházzal együttműködésben létrejövő előadást. Az idők végtelensége óta a tengert járó, elátkozott hollandi és az álmodozó, magát önfeláldozó lány tragikus szerelmi története számos lehetőséget rejt magában egy igazán látványos, a Szabadtéritől már megszokott volumenű produkció létrehozására.

Az évad második bemutatója a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Drakula utolsó tánca című néptánc-produkciója lesz, július 8-án és 9-én. Az erdélyi vámpírgróf történetének feldolgozásában nagy hangsúlyt kap majd az erdélyi népzene csodálatos és sokszínű dallamvilága valamint az Erdélyben élő népek táncainak utánozhatatlan és egyedülálló virtuozitása. A sztori szerint a vérbő, fiatal gróf kiéhezett öreg vámpírrá válik, ha fogytán az energiája. Fiatal nők vére kell ahhoz, hogy újra megifjodjék és mágnesként vonzza magához a megbűvölt asszonyokat. Kérdés, hogy van-e, ami mindebben útját állja.

A Budapesti Operettszínházból érkezik az Én és a kisöcsém c. produkció, Eisemann Mihály operettjét július 15-én és 16-án láthatja a közönség. Az elmúlt évadban operett nem szerepelt a Szabadtéri repertoárján, 2016-ban a menedzsment szeretett volna egy klasszikus, a műfaj hagyományainak maradéktalanul megfelelő, fergeteges humorú produkcióval kedvezni a nézőknek. A magyar színházak visszatérő sikerdarabja most új hangszerelésben, parádés szereposztással kerül színpadra. A Velence színpompás kulisszái közt játszódó történet megannyi fülbemászó, örökzöld dallammal gazdagította az operett-irodalmat: felcsendül a Dóm téren a címadó zenén kívül „Egy kicsit angyal legyen, egy kicsit démon...”, a „Pá kis aranyom, pá...” és a „Mia bella Signorina”.

A Mamma Mia! iránt a nézők érdeklődése töretlen, úgyhogy a menedzsment sem tudott ellenállni ennek a nyomásnak és két előadásban, július 22-én és 23-án visszatér az ABBA-musical Szegedre. Ezzel együtt a korábbi Madách Színházas együttműködések másik sikerdarabja, a soha nem látott monumentalitású látvánnyal színre vitt A nyomorultakat is újra láthatja a közönség, méghozzá július 29-én és 30-án.

ÉNEK AZ ESŐBEN: CASTINGON ALAKUL A SZEREPOSZTÁS

Az évad szenzációja a Budapesti Operettszínházzal együttműködésben születő szuperprodukció, a Comden-Green-Freed-Brown szerzőnégyes által jegyzett Ének az esőben lesz. A Szabadtéri történetében ez az első olyan produkció, amelynek a fesztivál menedzsmentje kérte és kapta meg a jogait. A világsikerű musical ősbemutatója 1983-ban volt a londoni West Enden, majd a New York-i Broadway-t is meghódította, sikere pedig azóta töretlen. Ma már örökzöldnek számít a musical alapjául szolgáló, 1952-es film címadó zenéje, a Singing in the rain, melyhez mindannyiunk képzeletében Gene Kelly esőben előadott, jókedvű sztepptánca kapcsolódik. 2016-ban ezek a dallamok is felcsendülnek a szegedi Dóm téren: augusztus 12-én, 13-án, 14-én, 19-én és 20-án kerül színre a bájosan romantikus, Hollywood hőskorát idéző történet.

Kerényi Miklós Gábor, az Operett művészeti vezetője a sajtótájékoztatón elmondta: a darab főszerepeire, Don, Kathy és Cosmo karakterére castingon keresik az alkotók a legalkalmasabb jelölteket októberben. A kiírást és a jelentkezéshez szükséges zenei anyagot a szegediszabadteri.hu és az operett.hu weboldalakról lehet letölteni.

Az eredeti mozi minden idők egyik legnépszerűbb filmjének számít. A történet szerint a némafilmek sztárja, Don Lockwood és állandó partnere Lina Lamont életük első hangos mozijára készülnek, ám kiderül, hogy Lina hangja elviselhetetlen a vásznon. Don barátja, Cosmo Brown a feltörekvő fiatal színésznőt, Kathy-t javasolja hangdublőrnek, akibe természetesen beleszeret a sármos színész. Ezt viszont Lina nem nézi jó szemmel, és minden eszközzel próbálja szabotálni a románcot.

Jövőre is műsoron lesz természetesen az elmaradhatatlan Ajándékkoncert, méghozzá két Ének az esőben hétvége közt, augusztus 17-én várják a nézőket a szimfonikus zenekari hangversenyre.

VISSZATÉR A TÉVEDÉSEK VÍGJÁTÉKA; SHAKESPEARE-KONFERENCIÁT RENDEZNEK

A 2015-ös évad nagy durranása volt a Tévedések vígjátéka, a Shakespeare-darabot egyértelmű közönség- és szakmai siker övezte. Annak ellenére, hogy prózai művet hosszú idő után láthattak először a nézők a Dóm téren, teltházakkal futott a két este és 4,8-as osztályzatot kapott a közönségkutatás vonatkozó kérdése alapján a produkció. Így közkívánatra, egy előadásban visszahozzák jövőre is a pazar szereposztással, izgalmas látványvilággal színre vitt darabot. Augusztus 27-én zárja majd KERO® rendezése a 2016-os évadot.

Mivel jövőre lesz Shakespeare halálának 400. évfordulója, az angol mesterről más módon is megemlékeznek a szervezők. Április végén tudományos konferencia keretein belül hallhat a közönség többek közt arról, hogy Shakespeare és művei milyen szerepet játszottak a Szegedi Szabadtéri történetében. A program így egyúttal a 85 éves fesztiválról is megemlékezik. A drámaíró legkiválóbb ismerőit, irodalmi, színházi szaktekintélyeket tervezik meghívni a konferenciára.

A jegyértékesítés a következő évad előadásaira már ma elkezdődött. A jegyárak a korábbi évekhez hasonlóan most sem emelkednek, a legolcsóbb belépő 2900, a legdrágább pedig 15750 forintba kerül. Az akciós bérletértékesítés szokás szerint a karácsonyi kampányidőszakban kezdődik majd.

Megosztom

2015. szeptember 10.


Önkéntes fesztiválkoordinátorokat keres a Szegedi Szabadtéri Játékok

A Szegedi Szabadtéri Játékok idén is várja leendő fesztiválkoordinátorainak jelentkezését. Olyan, 18. életévüket betöltött önkénteseket keresnek, akiknek mindene a kultúra, és szívesen kivennék részüket a Fesztivál 2024-as évadának lebonyolításából, a Dóm téri és Újszegedi Szabadtéri Színpad munkájából.

2024. április 16.

Részletek

Nyerj francia álomutazást a Szegedi Szabadtéri Játékokkal!

A Szabadtéri nemcsak a nyarat teszi feledhetetlenné - játssz velünk, és nyerj partnereddel őszi kiruccanást a szerelem, a művészet és a bohém Nouvelle Vague-életérzés szülőföldjére!

2024. április 15.

Részletek

Medveczky Balázs a Rebeccában!

Rebecca-bemutatójának újabb szereplőjéről rántja le a leplet a Szegedi Szabadtéri Játékok. Az intrikus Jack Favell szerepében a Junior Prima-díjas Medveczky Balázs lép színre Béres Attila rendezésében.

2024. április 12.

Részletek
További hírek

További előadásaink

A mi mesénk

a Tiszavirág Néptáncegyüttes gálaműsora

06. | 16.
Jegyvásárlás

Jerry Herman – Harvey Fierstein, Jean Poiret színdarabja alapján

Az Őrült Nők Ketrece

musical

06. | 28., 29.
Jegyvásárlás

Bess Wohl

Válaszfalak

vígjáték

07. | 12., 13.
Jegyvásárlás