Jegyvásárlás Nyereményjáték

Szegedi Szimfonikus Zenekar - Szegedi Kortárs Balett


Ajándékkoncert

szimfonikus zenekari koncert, tánc

08. | 24.

Ajándékkoncert

Kodály Zoltántól a Páva-variációkat és a Galántai táncokat valamint a jövőre 30 éves Szegedi Kortárs Balett világsikerű előadását, a Carmina Buranát láthatja a közönség a Szabadtéri Játékok Ajándékkoncertjén jövő nyáron. A Szegedi Szimfonikus Zenekar az est mindkét részében fontos közreműködő idén is. A koncertre szóló jegyeket a jövő nyári Dóm téri fesztivál nyitóprodukciójára, a Toscára szóló belépők mellé kapján ajándékba a nézők.

2017. augusztus 24. (esőnap: augusztus 25.)

A Dóm téri Ajándékkoncert gondolata 15 évvel ezelőtt fogalmazódott meg a fesztivál akkori vezetésében. Tavaly a jelenlegi menedzsment felfrissítette a népszerű, mindig teltházzal futó programot, látványosabb, show-szerű esttel örvendeztették meg a közönséget. A Bogányi-csodazongora a koncerten 15 éve közreműködő Szegedi Szimfonikus Zenekar jelenlétét is erősítette, a Magyar Televízió közvetítése pedig országos nézettséget is hozott az elsősorban szegedi nézőket megszólító estnek.  

A látványosság, a show a 2017-es koncert műsorának kialakításában is fontos szerepet játszott. Erről sajtótájékoztatón beszélt a minap Herczeg Tamás Szabadtéri-igazgató, Lukácsházi Győző, a Szimfonikusok igazgatója és Juronics Tamás, a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője. Herczeg Tamás kiemelte, hogy három jelentős szegedi kulturális intézmény fogott össze, hogy örömet szerezzen a nézőknek. 

A szimfonikusok igazgatója már csak abból a szempontból is fontosnak tartja az Ajándékkoncert megrendezését, hogy így egyszerre 4000 ember élvezheti a komolyzene örömeit, ami a szervezők számára is különleges és ünnepi alkalom. Ráadásul ezáltal minden bizonnyal bővül is a műfaj rajongóinak száma. Elmondta: a koncert első részében az 50 esztendeje elhunyt Kodály Zoltán népszerű műveit, a Páva-variációkat és a Galántai táncokat játssza a zenekar, Pál Tamás vezényletével. 

Szintén évforduló kötődik a műsor második részéhez, hiszen a jövőre 30 éves jubileumát ünneplő Szegedi Kortárs Balett lép fel kibővült együttessel, szólistákkal és szimfonikus zenekari kísérettel a Szabadtéri színpadán. Juronics Tamás hangsúlyozta, hogy kiemelt évaduk első eseménye lesz a Dóm téri Carmina Burana. A produkció, melyet a hazai és nemzetközi kortárs szcénában kiemelkedő módon már 15 éve tartanak folyamatosan repertoáron, eddig több mint 15 országban aratott zajos sikert.

Az augusztus 24-i Ajándékkoncertre szóló jegyeket a Szabadtéri Játékok operaprodukciójára megvásárolt belépők mellé adja ajándékba a fesztivál. A Tosca, Puccini egyik legnépszerűbb zeneműve nyitja a jövő nyári programot, látványos koncepcióval, hazánk legkiválóbb operaénekeseivel. Azok a nézők, akik már megváltották jegyeiket erre az előadásra, utólag is igényelhetik az Ajándékkoncert-belépőket, és az online vásárlók is élhetnek ezzel a lehetőséggel.   

 

Szereposztás

AJÁNDÉKKONCERT
2017.

 

augusztus 24. (csütörtök) Dóm tér
Kezdési időpont: 21:00

 

  1. SZ

Kodály Zoltán: Páva – variációk

Kodály Zoltán: Galántai táncok

 

Közreműködik:

a Szegedi Szimfonikus Zenekar

 

Vezényel:

Pál Tamás karmester

 

  1. RÉSZ

Carl Orff: CARMINA BURANA

 

Közreműködik:

a Szegedi Szimfonikus Zenekar

a Szegedi Kortárs Balett

és a Vaszy Viktor Kórus

 

Szólisták:

Keszei Bori

Szerekován János

Szélpál Szilveszter

 

Vezényel:

Gyüdi Sándor karmester

 

A Carmina Burana rendezője:

Juronics Tamás

 

Az est producere, rendezője: 

Herczeg Tamás

 

 

szegediszabadteri Ajándékkoncert Szegedi Szimfonikus Zenekar Szegedi Kortárs Balett Szegedi Szabadtéri Dóm tér Szeged tánc koncert

Megosztom


További előadásaink

A mi mesénk

a Tiszavirág Néptáncegyüttes gálaműsora

06. | 16.
Jegyvásárlás

Jerry Herman – Harvey Fierstein, Jean Poiret színdarabja alapján

Az Őrült Nők Ketrece

musical

06. | 28., 29.
Jegyvásárlás

Bess Wohl

Válaszfalak

vígjáték

07. | 12., 13.
Jegyvásárlás