Horror, realizmus és varázslat – páratlanul látványos Rebecca készül a Dóm téren
Horesnyi Balázs díszletével és Madarász „Madár” János visual tervével születik meg Michael Kunze és Sylvester Lévay Rebeccája a Dóm téren. A musical első szabadtéri színrevitele izgalmas megoldásokkal, különleges vizuális élménnyel kápráztatja el a nézőket a Szegedi Szabadtéri Játékokon.
Július 26-án debütál Michael Kunze és Sylvester Lévay nagy sikerű musicale, a Rebecca, a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Összesen öt estén át láthatja majd a közönség a különleges, misztikus hangulatú előadást Béres Attila rendezésében. Daphne du Maurier magyarul A Manderley-ház asszonya címen megjelent regénye szolgáltatja a darab alapját, amelyet hazai története során mindössze másodszor, szabad téren pedig első alkalommal visznek színre. A bestsellernek és világhírű filmadaptációjának köszönhetően is rengeteg rajongóval bíró történet legújabb színpadi megfogalmazása az ismerős és meghökkentő határán egyensúlyozva elkápráztatja majd az előismerettel rendelkező és a friss szemmel érkező nézőket egyaránt. Ebben a Gubik Petrát, Janza Katát, Gallusz Nikolettet, Dolhai Attilát és Szaszák Zsoltot is felsorakoztató jeles főszereplői gárda mellett a nagyszabású előadás képi világának is kiemelt jelentőség jut.
A készülő produkció díszletét Horesnyi Balázs tervezi. A Jászai Mari-díjas, érdemes művész korábban olyan, egyedülálló vizualitású produkciókért felelt hazánk legnagyobb színpadán, mint a 2010-es Carmen, a 2011-es Valahol Európában, vagy a Shakespeare-fejes előadásként ismertté vált 2017-es Vízkereszt, vagy amit akartok. Tervei alapján viszonylag egyszerű felépítésű, de újszerű megoldásokkal mozgalmassá tett díszlet idézi majd meg a gótikus horror elemeivel is meghintett, szerelmi történetbe ágyazott pszichothriller cselekményét, amelyben jelentős szerep jut egyes, szimbolikus erővel bíró helyszíneknek. Így a titkokkal teli, rideg Manderley központi jelképeként egy hatalmas, ódon lépcsősor szolgál majd az előadás során, amely méretének, részletgazdag és többfunkciós kialakításának köszönhetően a kastély csaknem minden zugát eléri, kontinuitást teremt a kisebb-nagyobb terek között, és megdöbbentő módon teljesíti majd be végső funkcióját az előadás lenyűgöző végkifejletében. A díszlettervező Maurits Cornelis Escher grafikáihoz hasonlította a látványos díszletelemet, amelynek felső része valójában a semmibe vezet, képileg is utalva az események mögött megbúvó láthatatlan, megfoghatatlan igazság jelenlétére.
Béres Attila rendező úgy fogalmazott, a Szabadtéri Játékokat jellemző grandiózusság erős vizuális gesztusok alkalmazására szólítja az alkotókat, míg a színpadra vitt történet krimiszerűsége, a valóság talaján nyugvó cselekménye egyfajta realizmust is megkövetel. A Dóm téren így a két háború közti úri világ valósághűen megjelenített színhelyei – az elegáns, art deco szálloda Monte Carlóban, a rejtély megfejtését hordozó tengerparti csónakház, az évszázados Manderley-ház egyszerre kongóan üres mégis fojtogató terei – korhű patinával, de a modern szem számára is izgalmas filmszerűséggel kelnek majd életre. A ködös Albion hangulatát és a cselekmény sötét mozzanatait hangsúlyozó világításterv megkomponálására ezúttal a rendező vállalkozott. A hitchcocki atmoszférát is felidéző képiség változó részleteinek, a belső tereket körülölelő, zord külvilágnak megteremtéséért Madarász „Madár” János visualtervező mintegy 200 négyzetméternyi LED-falakon megjelenő animációi, hátterei felelnek majd. A látványos végkifejlet létrejöttében pedig a pirotechnika is fontos szerephez jut.
Kézzelfoghatóság és illúzió, egy letűnt miliő hangulata és modern színpadi megoldások sokasága jellemzi majd a Szegedi Szabadtéri Játékok Rebeccáját. Az előadás jeles alkotócsapatának köszönhetően a kiváló színművészek, a Kunze-Lévay szerzőpáros nagyívű dallamai méltóképpen egyedülálló, nagyszabású színpadi környezetben várják majd a nézőket 2024 nyarán.
Megosztom2024. február 05.