Jegyvásárlás

Szerelmi bájital: operabemutató az Újszegedi Szabadtéri Színpadon

Szerelmi bájital: operabemutató az Újszegedi Szabadtéri Színpadon

Teljes előadás formájában mutatja be a Szerelmi bájital című operát a Szegedi Szabadtéri Játékok. A koncepcióváltásról Barnák László főigazgató a produkció kedd esti próbáján tájékoztatta a sajtó képviselőit.

Kezdetét vette a Szerelmi bájital próbafolyamata. Gaetano Donizetti vígoperáját augusztus 10-én láthatja majd az Újszegedi Szabadtéri Színpad közönsége – ám az eredetileg meghirdetett előadásszerű koncertforma helyett teljes, díszletes-jelmezes előadásként, olasz nyelven. Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója elárulta, a döntés hátterében az állt, hogy az intézmény tovább kívánja hangsúlyozni az operaműfaj egyébiránt is kiemelt fontosságát, és a következő kőszínházi évad két szcenizált és két koncertszerű operaelőadása és az Ajándékkoncert Puccini-tematikája mellett önálló, teljesértékű Szabadtéri bemutatóval is szeretné gazdagítani a szegedi operaéletet.

A produkciót Bonecz Veronika rendezi, aki színház- és bölcsészettudományi ismereteit Olaszországban, Velence kiváló egyetemein (az Università Ca'​ Foscari Venezián és az Università Iuav di Venezián) szerezte, mondhatni az opera hazájában tanulta a mesterséget, és filológiai kutatásai során szorosan vizsgálta és újra is fordította a most színpadra kerülő művet. A szegedi teátrumban korábban Juronics Tamás Manon Lescaut-rendezésében dramaturgként működött közre. A fiatal rendezőnő bevallotta, legkorábbi, gyermekkori színházi, operai élményei is a Szegedi Színházhoz és a Szabadtérihez kötik, ezért hálával és örömmel készül itthoni bemutatkozó rendezésére a Fesztivál keretében.
Az előadás megalkotásában felhalmozott tudására épít: teljes mértékben Donizettinek, és magának a darabnak hűséget fogadva igyekszik azt színre vinni, alapelve a partitúrahűség, a zene, a szöveg és a színpadi cselekmény megfelelő arányainak meglelése, és annak a gazdag, árnyalt személyes kapcsolatrendszernek a felszínre hozása, megjelenítése, amely véleménye szerint páratlanná teszi a Szerelmi bájitalt mint a korábbi, mind a korabeli népszerű opera buffák között. Bonecz Veronika hozzátette: látványért is ő felel, és a fenntarthatóságot – amely kiemelt jelentőséggel bír a Szegedi Nemzeti Színház célkitűzései között – vezérelvvé téve zömmel a teátrum meglévő, rendelkezésre álló díszlet-, jelmez-, és kelléktárára kíván hagyatkozni. Mivel az opera emberi esendőségek alakította története, az eseményeket mozgató kapcsolatrendszere örökérvényű, kortalan, színes világot teremtenek az alkotók a színpadon, amely elsősorban a főszereplők jelmezében tükrözi majd a 19. századot; tér tekintetében pedig a szüzsé paraszti közege, rusztikus jellegzetességei kapnak hangsúlyt.

A kis itáliai falu lakóit a Szegedi Nemzeti Színház kiváló Énekkara kelti életre, „a nép” jelenléte nagyban meghatározza majd a darabot. A szerelmi kalamajka központi alakjait az Operatagozat és a Kórus énekművészei és vendégénekesei formálják meg. A bohókás, szerelmes parasztlegény, Nemorino szerepében a Színház magánénekesét, Tötös Roland tenort láthatják az újszegedi színpad nézői – imádottját, a vagyonos, művelt, ám kissé rátarti Adinát Horák Renáta szopránénekesnő alakítja. A faluba érkező, és ezzel a bonyodalmak garmadáját elindító jövevények szerepeit Bognár Szabolcs – akinek idén a Pomádé királyban örülhettek a nézők - és a szegediek visszatérő kedvence, Cseh Antal énekli: előbbit a hölgyek körében igen népszerű Belcore őrmester, utóbbit pedig a furfangos Dulcamara csodadoktor szólamában hallgathatja meg a közönség. A falubéli Giannetta szerepében Farkas-Varga Anna csatlakozik a nagyszerű énekművészi gárdához, akit az újszegedi színpad Agrippina-előadásában, a kőszínházban pedig a Rita főszerepében láthattak az operakedvelők.

Az előadás énekeseit és a Szegedi Szimfonikus Zenekar művészeit a Színház zeneigazgatója, művészeti tanácsának tagja, a Junior Prima-díjas Dobszay Péter vezényli majd. A karmester kifejezte, édes terhet jelent számára az Operatagozat társulati össztehetsége és a célkitűzés, hogy minden művész izgalmas, motiváló feladatokat kaphasson a Színház színpadain – így a nyári évadban is. Elmondta, a bel canto korszak sziporkázó remekműve könnyedségével nagyszerűen illik a ligeti helyszínhez, ahol parádés muzsikával és szereposztással, szívvel-lélekkel készülő előadást láthatnak majd a nézők.

Az operakedvelők online és személyes jegyvásárlás útján is biztosíthatják helyeiket a vidám klasszikus augusztus 10-i előadására. Szegeden a Fesztivál Jegyiroda munkatársai várják az érdeklődőket, ám az Interticket országos hálózatán keresztül, és a Szegedi Szabadtéri Játékok felületén is rendelkezésre áll a lehetőség – akár SZÉP-kártyás fizetéssel is.

Megosztom

2024. május 15.


Színházi kiválóságok emlékeznek Cseh Tamásra a Szegedi Szabadtérin

Színészlegendákkal érkezik Szegedre Hrutka Róbert Cseh Tamás-emlékestje, a „Csönded vagyok”. Az ikonikus zenész Bereményi Gézával közös dalait Udvaros Dorottya, Nagy-Kálózy Eszter, Für Anikó, Cserhalmi György, Rudolf Péter, Szegezdi Róbert és Gubik Petra kelti életre az Újszegedi Szabadtéri Színpadon.

2024. május 16.

Részletek

Szerelmes operaslágerek az Ajándékkoncerten

Giacomo Puccini népszerű dallamai csendülnek fel a Szegedi Szabadtéri Játékok és a Szegedi Szimfonikus Zenekar 2024-es ajándékkoncertjén. Az ingyenesen megtekinthető koncertre június 24-én kerül sor.

2024. május 10.

Részletek

Amerikai díva a Riviérán – Udvaros Dorottya is színre lép a Rebeccában

Kossuth-díjas művész, a Nemzet Színésze is erősíti a Szegedi Szabadtéri Játékok Rebecca-bemutatójának szereplőgárdáját. Udvaros Dorottya Mrs. Van Hopper szerepében lép színpadra Béres Attila rendezésében, hazánk legnagyobb színpadán.

2024. április 26.

Részletek
További hírek

További előadásaink

A mi mesénk

a Tiszavirág Néptáncegyüttes gálaműsora

06. | 16.
Jegyvásárlás

Jerry Herman – Harvey Fierstein, Jean Poiret színdarabja alapján

Az Őrült Nők Ketrece

musical

06. | 28., 29.
Jegyvásárlás

Bess Wohl

Válaszfalak

vígjáték

07. | 12., 13.
Jegyvásárlás