Jegyvásárlás Nyereményjáték

Brown-Freed


Singin' in the Rain

Musical

08. | 12., 13., 14., 19., 20.

Singin' in the Rain

Az évad szenzációja a Budapesti Operettszínházzal együttműködésben születő szuperprodukció, a Comden-Green-Freed-Brown szerzőnégyes által jegyzett Ének az esőben lesz. A Szabadtéri történetében ez az első olyan produkció, amelynek a fesztivál menedzsmentje kérte és kapta meg a jogait. A világsikerű musical ősbemutatója 1983-ban volt a londoni West Enden, majd a New York-i Broadway-t is meghódította, sikere pedig azóta töretlen. Ma már örökzöldnek számít a musical alapjául szolgáló, 1952-es film címadó zenéje, a Singing in the rain, melyhez mindannyiunk képzeletében Gene Kelly esőben előadott, jókedvű sztepptánca kapcsolódik. 2016-ban ezek a dallamok is felcsendülnek a szegedi Dóm téren: augusztus 12-én, 13-án, 14-én, 19-én és 20-án kerül színre a bájosan romantikus, Hollywood hőskorát idéző történet. Az eredeti mozi minden idők egyik legnépszerűbb filmjének számít. A történet szerint a némafilmek sztárja, Don Lockwood és állandó partnere Lina Lamont életük első hangos mozijára készülnek, ám kiderül, hogy Lina hangja elviselhetetlen a vásznon. Don barátja, Cosmo Brown a feltörekvő fiatal színésznőt, Kathy-t javasolja hangdublőrnek, akibe természetesen beleszeret a sármos színész. Ezt viszont Lina nem nézi jó szemmel, és minden eszközzel próbálja szabotálni a románcot.

Szereposztás

Rendező: Harangozó Gyula

Társrendező: Somogyi Szilárd

 

Dalok: Nacio Herb Brown és Arthur Freed

További dalok: Betty Comden, Adolph Green, Roger Edens, George és Ira Gershwin

Magyar szöveg: Kerényi M.G.- Somogyi Szilárd

Dramaturg: Kerényi M.G

Don Lockwood: Gömöri András Máté

Cosmo Brown: Kerényi Miklós Máté

Kathy Selden: Dancs Annamari

Lina Lamont: Szinetár Dóra

Roscoe Dexter, rendező: Szabó P. Szilveszter

R.F. Simpson, producer: Gálvölgyi János

Rod, ügynök: Angler Balázs

Dora Baily/Miss Dinsmore: Szulák Andrea

Beszédtanár: Csere László

Zelda Zanders: Kisfaludy Zsófi

Lány: Jenes Kitty

Továbbá: Sz. Nagy Ildikó, Oláh Tibor

Közreműködik a Budapesti Operettszínház Musical Együttese, Zenekara és a Varidance társulata

Díszlet: Horgas Péter Jelmez: Velich Rita

Zenei vezető: Silló István

Koreográfus-asszisztens: Czár Mónika, Kiss István Róbert

Rendezőasszisztens: Pányik Tamás, Magyar György

Rendező munkatársa: Angyal Márta

Zenei munkatársak: Axmann Péter, Déri Judit, Mihalics János, Szekeres László, Puskás Dóra

Szteppkoreográfus: Hajdu Anita

Koreográfus: Lőcsei Jenő

Megosztom


További előadásaink

Újszeged

Georg Friedrich Händel

Agrippina

opera

07. | 17., 18.
Jegyvásárlás
Újszeged

Graham Linehan

The Ladykillers

comedy

07. | 24., 25.
Jegyvásárlás
Újszeged

Moliére

The Bourgeois Gentleman

comedy

08. | 07., 08.
Jegyvásárlás